Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgásra nem járnak valami jó idők mostanában. Az itáliai klubok, amelyek korábban egyeduralkodónak számítottak az európai kupákban, az elmúlt két évben még csak döntőbe sem tudtak kerülni, a squadra azzurra pedig a vébén nem jutott be a legjobb nyolc közé. De nem csak a nemzetközi porondon állnak rosszul az olasz egyesületek: a kluboknak alig van pénzük, és a talján futballt belső hatalmi harcok is gyötrik. Fél évbe telt például, amíg az olasz professzionális liga (LNP) elnököt talált magának, és a végső megoldás sem nyerte el mindenkinek a tetszését.

A liga elnöke egészen tavaly decemberig Franco Carraro volt, aki azonban akkor átvette a leköszönő Antonio Matarrese helyét, és az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke lett. Az így megüresedett helyet még tavaly be akarták tölteni, és a pozícióra ketten pályáztak: az AS Roma első embere, Franco Sensi, illetve az AC Parma elnöke, Stefano Tanzi.

A két presidente két különböző felfogást képviselt: Tanzi az eddigi hagyományokat vitte volna tovább, vagyis továbbra is a nagy klubok érdekeit védte volna a ligán belül. Ez az AC Milan, az Internazionale, a Lazio és a Juventus kvartettjét jelenti, és Tanzi elképzelésében nyilván az is szerepelt, hogy ezen az úton saját egyesületét, a Parmát is "felvétetheti" a legnagyobb hatalommal rendelkező egyesületek közé.

Sensi ezzel szemben a kiscsapatok, illetve a Serie B-s egyesületek bizalmát és támogatottságát élvezte elsősorban. A Farkasok elnöke sohasem rejtette véka alá azon véleményét, amely szerint a milánói, illetve torinói egyesületek befolyása túlságosan nagy az olasz labdarúgásban, és nyilvánosan is megvádolta a liga korábbi elnökét, Carrarót azzal, hogy döntéseivel az AC Milannak, illetve a Juventusnak kedvezett. Mindez azért teremtett különösen pikáns szituációt, mert Carraro időközben a szövetség elnöke lett. Sensi ígéretet tett arra, hogy amennyiben őt választják meg az LNP elnökének, akkor a jövőben a televíziós társaságokkal kötött üzletekből minden klub azonos arányban részesülne.

Ez persze a nagyoknak nem tetszett, és a Lazio elnöke, Sergio Cragnotti ki is fejtette, hogy miben látja a terv hátulütőjét. "Nem tudom elfogadni azon érveket, amelyek szerint a nagycsapatoknak anyagilag is segíteni kell a kis klubokat. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a nagy egyesületeknek összesen mintegy 460 millió fontnyi tartozásuk van, ráadásul többségük részvénytársaság, és nem mondhatjuk a részvényeseinknek, hogy adjanak még több pénzt annak érdekében, hogy a kiscsapatokat segítsük. Természetesen nem akarom figyelmen kívül hagyni a kicsiket sem, végül is ők jelentik az utánpótlásunkat, és értelmetlen lenne ellenük harcolni. Ugyanakkor remélem, hogy Sensi megérti a mi érveinket is" - fogalmazott higgadtan a Lazio első embere.

Az év elején mindenesetre nagyon úgy tűnt, hogy Sensi kerülhet ki győztesen a szavazásból, hiszen a másodosztályú klubok és az élvonalban szereplő kisebb egyesületek bizalmát is élvezte, azonban a végső győzelemhez szükséges szavazatokat sehogyan sem tudta megszerezni. A februári voksoláson kettő, egy hónappal később pedig egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy a szabályzat szerint megszerezze a döntő többséget, ez azonban kevés volt az üdvösséghez. Időközben pedig (ahogy a bajnokságban egyre élesebb lett a küzdelem a csapatok között) a korábban nyugodt hangnem is erőteljesebbre váltott, az április közgyűlésen Sensi és a Juventus menedzsere, Antonio Giraudo válogatott sértéseket vágott egymás fejéhez.