Vágólapra másolva!
Az előző idényben a Hannover együttese hatalmas fölénnyel nyerte meg a német másodosztály küzdelmeit, és mindenki biztos volt benne, hogy az újonc gárda a legjobbak között is megállja majd helyét, és nem lesznek kiesési gondjai. A realitás azonban mást mutat: három forduló után a hannoveriek pont nélkül állnak az utolsó helyen, nem véletlen, hogy az átigazolási időszak utolsó napján a klub öt új futballistát is szerződtetett.

A legutóbbi pontvadászatban a Hannover a Bundesliga 2-ben minden rekordot megdöntött: a másodosztály történetében soha egyetlen csapat sem szerzett még ilyen sok győzelmet (szám szerint 22-t), nem kapott ki olyan kevés alkalommal (háromszor), nem szerzett ilyen sok pontot (75-öt) és nem rúgott ilyen sok gólt (egészen pontosan 93-at). A szenzációs szereplés titka a tréner, Ralf Rangnick által alkalmazott taktika volt, a mester ugyanis következetesen a 4-3-3-as felállásban küldte pályára csapatát, a három csatár mellett két támadó középpályás, és két támadó szellemű, felfutó szélsőhátvéd szerepelt az együttesben, amivel az ellenfelek nem tudtak mit kezdeni. A Hannover már a saját térfelén letámadta az ellenfeleit a legjobb védekezés a támadás elve alapján, és mivel a futballisták egyénileg is a csúcson voltak, a klub valósággal mindenkit lesöpört a pályáról.

A nyáron ráadásul papíron tovább erősödött a gárda, és nem csak a zöld gyepen: az addigi kétszemélyes vezetőséghez érkezett még az a Ricardo Moars, aki korábban éveken keresztül a spanyol RC Deportivo menedzsere volt. Így a trénernek, Ralf Rangnicknak már csak a szakmai munkával kellett foglalkoznia, és a vezetőség a holtidényben szinte minden kívánságát teljesítette. Noha a cseh középpályást, Jan Simákot (aki a másodosztályban a csapat legjobbja volt) nem tudták megtartani, őt a Bayer Leverkusen vette meg, de más kulcsember nem távozott, a mester kérésére viszont megvették a cseh Jiri Stájnert a Slovan Librectől, a svájci Blaise N'Kufót a Mainztól, Rangnicknak pedig 2005-ig szóló szerződést ajánlottak.

Az első fordulók az élvonalban azonban megmutatták, hogy ami a második vonalban elég volt a győzelmekhez, az a legjobbak között már édeskevés. A Hannover sorrendben a Hamburgtól, az 1860 Münchentől, és a Nürnbergtől szenvedett vereséget - vagyis három olyan gárdától, amelyek egyáltalán nem számítanak élcsapatnak. Mindennek köszönhetően máris kezdenek konfliktusok kialakulni a vezetőségen belül, az elnök, Kind például azt mondta: "A trénernek minden kívánságát teljesítettük, rengeteg pénzt adtunk ki N'Kufóért és Stájnerért, lehetséges, hogy túl sokat. Eddig ugyanis nem voltunk versenyképesek a Bundesligában". Mindez persze egyértelmű kritikának számít a szakvezető felé, aki viszont azon panaszkodik, hogy a március óta beígért szerződéshosszabbítás még mindig nem történt meg.

Egyelőre azonban még közös célért dolgoznak, ez pedig nem más, mint hogy a Hannover minél jobban szerepeljen, és ennek érdekében az átigazolási időszak utolsó napján, szeptember másodikán az egyesület öt új futballistát is igazolt. Ragnick a legfontosabbnak azt tartotta, hogy egy igazi gólvágót szerződtessenek, egy olyan támadót, aki állandó veszélyt jelent az ellenfél kapujára. Nos, ez a futballista a dortmundi Fredi Bobic lett, aki pályafutása során már 86 élvonalbeli gólt szerzett, és 1996-ban a Bundesliga gólkirálya volt. A csatár azonban kiesett a dortmundi mester, Mattias Sammer kegyeiből, az előző idényben, kölcsönben a Bolton Wanderersben szerepelt, és most sem volt semmi esélye a csapatba kerülésre. A csatársor mellett a védelem is erősítésre szorult, és ennek érdekében szerezték meg a Hertha BSC görög válogatott futballistáját, Kosztasz Konsztanidiszt, aki a változatosság kedvéért az előző szezonban kölcsönben szintén a Boltonban szerepelt.

A Bundesliga állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20020824abundesliga.htmlBundesliga 2002/2003 - menetrend/sport/focivilag/20020809bundesliga.html

A maradék három új szerzemény minden bizonnyal a spanyol sportigazgatónak, Moarsnak köszönhető, aki korábbi corunai kapcsolatait felhasználva három olyan játékost szerzett meg a galíciaiaktól, akik az elmúlt években mindig kölcsönben szerepeltek. Jaime Sánchez, művésznevén Jaime 1999 óta mondhatja magát a Deportivo futballistájának (előtte a Real Madridban szerepelt, és 1999-ban BL-t is nyert), de előbb a Racing Santandernek, majd a Tenerifének adták kölcsön - balszerencséjére mindkét egyesület kiesett a legjobbak közül, ami nem a legjobb ómen a hannoverieknek. José Manuel is '99 óta Depor-játékos, ő az előző szezonban maradt is a Corunában, ám csak négy meccsen szerepelt. Fernando Sánchez pályafutása csúcsán két alkalommal még a spanyol válogatottban is szerepelt (akkoriban még a Valladolidban játszott), őt a legutóbbi pontvadászatban az Osasunában játszott kölcsönben. Hogy ez az öt futballista mennyire segíti majd a Hannovert, az majd csak két hét múlva derül ki, amikor újraindul a Bundesliga.