Vágólapra másolva!
A Tunéziai Labdarúgó Szövetség szóvivője bejelentette, hogy az elnökség megegyezett Roger Lemerrel. A szakvezető legutóbb a francia csapatot vezette, ám a csalódást jelentő vb-szereplés miatt lemondott posztjáról. A tréner a négyéves szerződéstervezet értelmében kétmillió eurót kap majd.

"Gyakorlatilag az aláírás van hátra a szerződés életbe lépéséhez, ezért a napokban Tuniszba várjuk Lemerre kapitányt, akivel elvégezzük az utolsó simításokat" - nyilatkozta Mondher Chaouchi, a szövetség sajtófőnöke. A válogatott a világbajnokság óta kapitány nélkül van, a gyenge szereplés hatására és egészségügyi problémák miatt ugyanis Ammar Souayah lemondott posztjáról.

Lemerre mellett más szakemberek, így a bosnyák Vahid Halilhodzic, az olasz Marco Tardelli, a portugál Artur Jorge és az argentin Ramon Diaz neve is felmerült. A francia szaklember mellett az szól, hogy dolgozott már Tunéziában (1985-ben az Espérance de Tunisnál), s nincsenek nyelvi problémái.

Az eddigi gyakorlat szerint a szövetségi kapitányok havi 25 ezer dollárt kaptak munkájukért, Lemerre fizetése azonban elérheti a havi 40 ezer eurót, ami négyéves szerződés esetén kétmilliós fizetés lenne.