Vágólapra másolva!
Hector Cúper, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője nem hagyta szó nélkül Ronaldo csütörtöki kirohanását, de a brazil sztárral ellentétben egyáltalán nem sértően nyilatkozott.

"Nem értem, mi okom lett volna arra, hogy tönkretegyem őt. Mindig is arról álmodtam, hogy egy ilyen klasszissal dolgozzak együtt. Csak egy idióta lenne képes arra, hogy pályafutása megtörésén fáradozzon" - mondta az argentin szakember.

A brazil világbajnok azt állította, hogy Cúper szándékosan nem tartotta be az orvosi tanácsokat, ezért szenvedett többször is sérülést.

"Egyértelműen rosszindulatú volt velem szemben" - nyilatkozott a La Gazzetta dello Sportnak az idei világbajnokság gólkirálya.

Cúper erre úgy reagált, hogy mindig kikérte és be is tartotta a szakemberek tanácsait, s ez ráadásul ellenőrizhető. "Az Internazionale valamennyi játékosának edzésmunkáját feljegyeztük, így Ronaldóét is. Ennek alapján bárki megnézheti, hogy ki mit csinált a szezon alatt."