Vágólapra másolva!
Csődbe kerülhet a német labdarúgó-bajnokság utolsó helyén álló Kaiserslautern együttese, amennyiben rövid időn belül nem teremt elő ötmillió eurót, jelentette be Rene C. Jäggi klubelnök. A megoldást a vb-ezüstérmes csatár, Miroslav Klose eladása jelentené, aki német információk szerint az AS Romához kerülhet.

A német Bild című napilap új kifejezéssel gazdagította a hazai sportéletet. A "Káoszlautern" kifejezés mindent elárul: a 102 éves tradícióval rendelkező Kaiserslautern ugyanis jelenleg minden téren a csőd közelében van. A csapat a Bundesliga hetedik fordulója után tökutolsó, mindössze három döntetlen áll a neve mellett pozitívumként.

Miroslav Klose árulóhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42208

A Bild szerint pénzügyi téren is nagy baj, a klub likviditási gondokkal küzd, s csak az idei szezonban 9,4 millió eurós a vesztesége. "Azonnal szükségünk van ötmillió euróra, különben csődbe jutunk" - jelentette ki a klub első embere, Rene C. Jäggi, hozzátéve, első lépésként a huszonkilences keretet huszonhármasra kell szűkíteni úgy, hogy hét labdarúgót el kell adni.

A legtöbbet Miroslav Klosétől remélik, a 'Lautern már napok óta tárgyalásban áll az olasz AS Romával. "Azonnal ki tudjuk fizetni a vételárat. Nagyon szeretnénk szerződtetni, ő lesz Batistuta utódja" - mondta magabiztosan Franco Sensi, a rómaiak elnöke.