Vágólapra másolva!

A hét világválogatottja (2002. október 14-20.)

Az elmúlt hét folyamán előbb az Európa-bajnoki selejtezőkre, majd pedig az európai topligák mérkőzéseire figyelt a futballvilág, így válogatottunk tagjai is az ezeken a meccseken nyújtott teljesítményük alapján kerültek kiválasztásra. Sőt, jó páran (mint például Barthez, Gallas vagy Davies) mind a két meccsen remekül futballozott.
Fabien Barthez (francia, Manchester United): A gall hálóőrt az utóbbi időben sok kritika érte, ám a hét végén a Fulham elleni bajnokin kiválóan védett, nem sokkal a lefújás előtt még egy tizenegyest is hárított. Ráadásul a hét közben a Málta ellen Eb-selejtezőn sem kapott gólt, igaz, ott nem is volt túl sok dolga.
Cosmin Contra (román, Atltéico Madrid): A jobbhátvéd elsősorban a Luxemburg elleni Eb-selejtezőn nyújtott teljesítménye alapján került be a válogatottba, hiszen a miniállam csapata ellen mesterhármast vágott. A hét végi spanyol bajnokin az Atlético színeiben ugyan csak csereként állt be, de sokat javított együttesén, nem véletlen, hogy a madridiak csak a szünet után tudtak kiegyenlíteni.Claus Lundekvam (norvég, Southampton FC): A norvég nemzeti tizenegy a vébéselejtezőkön való bukdácsolás után az Eb-selejtezőkön ismét jól szerepel. A bosnyákok elleni selejtezőn a vikingek első találat a Szentek középhátvédje, Lundekvam szerezte, aki ezzel beírta magát a históriáskönyvekbe, mivel ez volt a norvég válogatott történetének ezredik találata.William Gallas (francia, Chelsea FC): Úgy tűnik, hogy Gallasnak végérvényesen sikerült magát bejátszania a gall nemzeti tizenegybe, hiszen a Málta elleni Eb-selejtezőn ő volt Desailly partnere a védelem tengelyében - akárcsak a hét végi bajnokin a Chelsea színeiben. Csapata egyik találkozón sem kapott gólt.Hervé Alicarte (francia, AG Ajaccio): A korzikai együttes a hét végén ismét értékes pontot szerzett idegenben, ezúttal a Lens ellen, és a csapat legjobbja immár sokaszor a csapatkapitány Alicarte volt. A középhátvéd nem csak csupa szív játékával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy ő szerezte a pontot érő találatot.
Juninho Pernambucano (brazil, Olympique Lyon): A francia címvédő a hét végén nagyon fontos rangadót nyert a listavezető AJ Auxerre ellen, a találkozó főhőse a lyoniak brazil középpályása volt. Juninho Pernambucano mesterhármast ért el, vagyis tulajdonképpen egymaga eldöntötte a három pont sorsát. Különösen harmadik találata volt látványos, amelyet (akárcsak az első gólt), szabadrúgásból szerzett.Andrea Pirlo (olasz, AC Milan): A fiatal talján középpályást a szezon előtt sokan féltették, hogy Ruí Costa mellett nem fog beférni a Milanba, azonban Pirlo (igaz, új szerepkörben, védekező középpályásként) olyan jó teljesítményt nyújt a rossonerók színeiben, hogy még a válogatottba is bekerült. A walesiek elleni, vesztes találkozón talán ő volt a taljánok legjobbja, a hét végi bajnokin az Atalanta ellen pedig kétszer is betalált.Simon Davies (walesi, Tottenham Hotspur): A walesi labdarúgás az utóbbi időben ismét felfelé tör, és ez immár nem csak Ryan Giggsnek köszönhető. A legújabb üdvöske a Tottenham középpályása, Davies, aki a múlt héten az olaszok ellen Eb-selejtezőn, majd a Bolton elleni bajnokin is betalált. Nem véletlenül választottak a minap az előző idény legjobb walesi labdarúgójának.Roger García (spanyol, RCD Espanyol): A barcelonai együttesnél 17 órával a Recreativo elleni bajnoki előtt menesztették a trénert, Juande Ramost, ami nem a legjobb előjel, ám a gárda mégis be tudta gyűjteni a három pontot, a szezon során először. Mindez elsősorban Rogernek volt köszönhető, aki kétszer is bevette az ellenfél hálóját.
Fredi Bobic (német, Hannover 96): Az egykori Bundesliga-gólkirályt a dortmundiak teljesen leírták, és teljesen ingyen megváltak tőle, Bobic azonban a Hannoverben hétről hétre bizonyítja, hogy még mindig kiválóan érzi a kaput. A legutóbbi öt bajnokin hatszor volt eredményes, most a Werder Bremen ellen kétszer talált be, de csapata másik két góljában is tevékeny része volt.Julio Cruz (argentin, Bologna): A bolognai együttes már az előző idényben is várakozáson felül szerepelt, és ehhez a hagyományhoz ebben a pontvadászatban is tartja magát. Most a Bresciát győzte le 3-0-ra, a csapat argentin támadója, Julio Cruz mindhárom találatból kivette a részét: az első gólnál az ő fejese után kipattanó labdát vágták a kapuba, a másik két dugót pedig ő maga szerezte.