Vágólapra másolva!
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője elárulta: el sem tudja képzelni, hogy középpályása, David Beckham miként tudja kezelni sztárságát. Bergkamp ellen vizsgálat indult, mert csúnyán rátaposott Nils-Eric Johanssonra.

"Élvezi ezt az életformát, fogalmam sincs, miért - mondta a The Sun című lapnak a világhírű skót tréner. - Már többször beszéltem vele erről, de még mindig nem értem, miként okozhat neki örömet az, hogy állandóan a figyelem középpontjában van."

Beckham cipőjével vigasztalja a tragikus sorsú fiút/sport/focivilag/20020903beckham.html

A szakember hozzátette: úgy véli, hogy az utóbbi években a média indokolatlanul kreált néhány futballista körül szenzációkat, akik ezáltal óriási népszerűségre tettek szert. A sztárolásnak azonban árnyoldalai is vannak, erre a legfrissebb példa a brit rendőrség által múlt héten felgöngyölített ügy, amelynek negatív szereplői el akarták rabolni a játékos feleségét, Victoriát.

"A hatóság remek munkát végzett, úgy tudom, a vizsgálatot lezárták. Ez az eset is mutatja, hogy manapság mennyire előtérbe került a labdarúgás, s ennek hátrányai is vannak."