Vágólapra másolva!
Ahogyan azt várni lehetett, az átigazolási időszak utolsó napjaira alaposan felpörögtek az események, és rengeteg transzfer valósult meg. A Leverkusen a cottbusi Radoslaw Kaluznyval óhajtja megerősíteni védelmét, a Borussia Mönchengladbach pedig megszerezte a finn Mikael Forssellt a Chelsea-től a szezon végéig.

A Bolton Wanderers hosszú tárgyalássorozat végére tett pontot azzal, hogy kölcsönvette a Valencia csatárát, Salvát.

A hírek szerint a Leeds United mégis csak elfogadta a Newcastle United ajánlatát a válogatott védőért, Jonathan Woodgate-ért, aki közel tízmillió fontért a Szarkákhoz igazolhat - márpedig ez könnyen azt jelentheti, hogy a Leeds edzője, Terry Venables lemond posztjáról.

Az Atalantánál a csatársort erősítették meg a horvát Davor Vugrineccel, aki a másodosztályú Leccétől érkezett, a Bresciánál pedig a védelem erősödött a Veneziától érkezett brazil Fábio Bilicával.

Persze nem csak a topligákban potyogtak az átigazolások: a portugál Vitória Guimaraes például szerződtette a brazil Fábio Júniort, aki egykoron az AS Roma nagy reménysége volt, de legutóbb otthon, a Cruzeiróban futballozott.

A török Kocaelispor (amelyet jól ismerhetünk, hiszen a Ferencváros ellenfele volt az UEFA-kupában) négy grúz labdarúgót is leigazolt, akik közül Zaza Dzsanasia a legismertebb, de Givi Didava, Grigol Imedadze és Revaz Kemoklidze is volt már válogatott.

A Fenerbahce a Gaziantepspor utánpótlás-válogatott játékosára, Kemal Aslanra csapott le. A volt kispesti Cristian Dulca visszatért Romániába, a Poli-AEK Timisoara együttesébe, míg a világvándor nigériai Taribo West a jugoszláv Partizan Beograd futballistája lett.

A többi egyesületnek egy napja maradt arra, hogy megszerezze a kiszemelt játékosokat. Így például az Arsenalnak ennyi ideje van, hogy szerződtessen egy kapust, és állítólag már közel is állnak a megegyezéshez a volt lensi Guillaume Warmuzzel.

A Lens egy másik focistája, a középpályás Stéphane Pedron elismerte, hogy kapcsolatban áll a PSG-vel.

Az udinei David Pizarrót mindkét milánói együttes, az Internazionale és az AC Milan is szeretné leigazolni. A Brescia még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Josep Guardiolát az AS Romától.