Vágólapra másolva!
Halálának első évfordulóján, május 13-án avatják fel Kijevben a 63 éves korában agyvérzés következtében elhunyt Valerij Lobanovszkij szobrát.

A világhírű ukrán futballtréner emlékműve a tervek szerint négy méter magas lesz, elkészítése körülbelül százezer dollárba kerül majd. Lobanovszkij edzőként a dnyepropetrovszki Dnyepr (1969-73), majd 1974-1982 és 1984-1990 között, valamint 1996-tól a Dinamo Kijev csapatát irányította. Vezetése alatt a gárda nyolc alkalommal szovjet bajnokságot (1974, 1975, 1977, 1980, 1981, 1985, 1986, 1990), hatszor pedig kupát nyert, 1975-ben és 1986-ban KEK-, 1975-ben az európai Szuperkupa-győzelemig vezette az együttest, amely aztán öt ukrán bajnokságot és három kupasikert mondhatott magáénak.

Bodnárt is lesújtotta Lobanovszkij tragédiája/sport/magyarfoci/20020514bodnarlaszlo.html

Három ciklus alatt (1975-1976, 1982-1983, 1986-1990) irányította a szovjet válogatottat, majd az Egyesült Arab Emírségek (1990-93), Kuvait (1994-96), 2000-2001-ben pedig Ukrajna nemzeti csapatának szövetségi kapitánya volt. Vezetése alatt a szovjetek 1976-ban olimpiai bronz- és 1988-ban Európa-bajnoki ezüstérmesek lettek.