Vágólapra másolva!
A Manchester United az utolsó percben szerzett góllal egyenlített a Bolton Wanderers vendégeként az angol labdarúgó Premiership 28. fordulójában. A címvédő Arsenal kiütéssel győzött a Manchester City otthonában, s megerősítette vezető pozícióját. A vendégek az első félidőben 18 perc alatt négy gólt szereztek.

A kiesés ellen küzdő Bolton végig jobban játszott esélyesebb ellenfelénél, azonban nyomasztó fölényét sokáig nem tudta gólra váltani. A 61. percben aztán az előrehúzódó N'Gotty "behátalta" a labdát Barthez kapujába, így megérdemelten jutottak vezetéshez a hazai fekete-fehérek.

A Premiership állása/sport/focivilag/20030222apremiership.htmlMenetrend, eredmények/sport/focivilag/20020815premiership.html?pIdx=3

Amikor már mindenki elkönyvelte a meglepő Bolton-sikert, akkor érkezett Solskjaer, és az egész mérkőzésen észrevétlen norvég csatár közelről a hálóba perdítette Beckham beadását, megmentve ezzel az egyik pontot a MU-nak.

Hajrágólokkal rabolta el a pontokat a Blackburn is a Chelsea otthonából, Yorke a 86., Dunn a 90. percben vette be Cudicini kapuját, érthető, hogy már csak a szépítésre maradt idejük Hasselbainkéknek.

Eredmény:
Bolton Wanderers - Manchester United 1-1 (0-0)
gól:
N'Gotty (61.), illetve Solskjaer (90.)

Everton - Southampton 2-1 (0-1)
gól:
Radzinski (84., 93.), illetve Beattie (34.)

Manchester City - Arsenal 1-5 (0-4)
gól:
Anelka (89.), illetve Bergkamp (4.), Pires (13.), Henry (15.), Campbell (18.), Vieira (54.)

Charlton Athletic - Aston Villa 3-0 (0-0)
gól:
Euell (51.), Johansson (87, 90.)

Chelsea - Blackburn 1-2 (0-0)
gól: Hasselbaink (90.), illetve Yorke (86.), Dunn (90.)

Leeds - Newcastle 0-3 (0-1)
gól:
Dyer (17., 49), Shearer (54.)

Sunderland - Middlesbrough 1-3 (0-2)
gól:
Phillips (55.), illetve Riggott (21., 28.), Christie (59.)