Vágólapra másolva!

Az angol klub a lefújás után tiltakozott a 2-2-re végződött BL-találkozó ellenőrénél a kongói demokratikus köztársasági csatárt ért támadás miatt. Az UEFA fegyelmi bizottsága valószínűleg március 21-én hoz döntést az ügyben. Az biztos, hogy Vieri három sárga lap miatt nem játszhat jövő szerdán a Bayer Leverkusen elleni sorsdöntő mérkőzésen.

UEFA-vizsgálat a rasz-szista megnyilvánulások miatt/sport/focivilag/bl/20020926uefavizsgalat.html

Az Internazionale valószínűleg büntetést kap, mert szurkolói rasszista bekiabálásokkal hergelték az angol együttest, s rakétát lőttek a vendégek drukkerei közé.

Vieri tagadja, hogy rasszista kijelentésekkel sértegette LuaLuát. "Nem szidtam őt, pedig az esetnél már a mérkőzés rendkívül feszült szakaszában jártunk. Ő éppen sárga lapot kapott, s azt szerettem volna elérni, hogy hátrább menjen. Csak erre kértem, egyetlen rasszista kifejezés sem hangzott el" - védekezett a csatár.

Kedden este a Highburyben a játékvezetőn kívül mindenki látta, hogy Francesco Totti nem szándékosan ütötte meg (már ha a mozdulatot ütésnek lehet nevezni egyáltalán) a hazaiak védőjét, Martin Keownt, aki ezután látványosan az arcához kapva a gyepre vetette magát, noha a római irányító alig ért hozzá. Tottit ennek ellenére leküldték a pályáról, így saját edzője mellett hiába nevezte jogtalannak a kiállítását Arsene Wenger, az Arsenel trénere is, mivel a piros lapért mindenképpen eltiltás jár a Bajnokok Ligájában, a karmester kihagyja a sorsdöntő Ajax elleni mérkőzést az utolsó csoportfordulóban.

Totti Manchesterbe szerződhet/sport/focivilag/20021119totti.htmlCsoportállások/sport/focivilag/bl/20021115amasodik1.html

Az olaszok csak akkor juthatnak a negyeddöntőbe, ha a Stadio Olimpicóban legyőzik a holland csapatot, és az Arsenal nem szenved vereséget a Valencia otthonában. Ennek tükrében talán nem véletlen, hogy a Roma középpályása, Damiano Tommasi hízelgő kijelentést tett az Arsenalra nézve, nevezetesen hogy szerinte az Ágyúsok a legérdemesebbek arra, hogy a megnyerjék a sorozatot.

A Roma tehát nehéz helyzetben van - habár korábbi csoporteredményei fényében így is szerencsésnek mondható, hogy egyáltalán van esélye még a továbbjutásra - ám Keownnak is származhat még kellemetlensége alakításából. Az UEFA ugyanis valószínűleg vizsgálatot indít az ügyben, s ha így lesz, akkor a védő bizton számíthat a büntetésre. A tavalyi világbajnokságon hasonló színészkedésért marasztalták el Rivaldót, igaz, a brazil akkor "csak" 1,9 millió forint értékű pénzbüntetést kapott a FIFA-tól.

Tíz emberrel mentett pontot a Romahtt/sport/focivilag/bl/20030311bajnokok.html?pIdx=1