Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupa elődöntőjének első mérkőzésén mindkét portugál csapat remek eredményt ért el: a Porto meglepetésre könnyedén, 4-1-re legyőzte az olasz Laziót, míg a Boavista 1-1-es döntetlent harcolt ki Glasgow-ban a skót Celtic ellen.
Forrás: EPA
Paulo Turra a mezcsere után így örült az iksznek
Fotó: EPA
UEFA-kupa, elődöntő, első mérkőzések:
Celtic (skót) - Boavista (portugál) 1-1 (0-0)


Celtic:
Boavista:

gól:
sárga lap:


A Celtic végig fölényben játszott, az első félidőben kétszer is büntetőtől fosztotta meg a gyengén bíráskodó játékvezető a skótokat.

Aztán a második félidőben a portugálok szereztek vezetést: egy ártalmatlannak tűnő támadás végén, a 48. percben Martelinho jobbszélről belőtt labdájába a hazaiak játékosa, Valgaeren beleért, s az a meglepett Douglas kapujában kötött ki (0-1).

Forrás: EPA
Mindent megtettek a Boavista játékosai


A 76. minutumban a Celtic és Larsson kapott még egy esélyt a győzelem kiharcolására, ugyanis a belga játékvezető Eder kezezése után büntetőt ítélt. Az első skót gól szerzője azonban nem élt a lehetőséggel, jobbra tartó tizenegyesét Ricardo bravúrral kivédte.

Porto (portugál) - Lazio (olasz) 4-1 (2-1)
Porto, 49 000 néző
vezette: Vaszarasz (görög)
Porto: Vitor Baia - P. Ferreira, Jorge Costa, Pedro Emanuel, Valente - Alejnyicsev (Tiago, 83.), Costinha, Maniche, Deco - Postiga (M. Ferreira, 60.), Derlei (Jankauskas, 87.).
Lazio: Peruzzi - Pancaro, Couto, Mihajlovics, Favalli (Castroman, 69.) - Fiore, Simeone (Giannichedda, 72.), Stankovic, César - Chiesa (S. Inzaghi, 58.), C. Lopez.
gól: Maniche (9.), Derlei (27., 49.), Postiga (55.), illetve Claudio Lopez (5.)
sárga lap: Favalli (44.), Pancaro (50.), Fiore (74.), César (91.), Castroman (95.)

A Porto keretében honfitársunk, Buzsáky Ákos nem kapott lehetőséget, ám - az első meccs eredménye láttán - igen jó esélye van rá, hogy UEFA-kupadöntős csapat tagja legyen...

Buzsáky szögletből lőtt gólt Ciprusnak/sport/magyarfoci/20030212buzsaky.htmlBuzsákyból idővel a Por-to kulcsjátékosa lehet/sport/magyarfoci/20020806buzsakybol.htmlKi nyeri az UEFA-kupát?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=50157Tippelj!http://www.tippelj.hu

Pedig rosszul kezdődött a meccs a kék-fehérek szemszögéből, ugyanis a Serie A sztárcsapata, a Lazio szerezte meg a vezetést Claudio Lopez révén: egy eladott portói labdára Favalli csapott le, majd a balszélen elfutott, s visszagurítását az argentin csatár 10 méterről laposan, de bombaerősen Vitor Baia kapujába lőtte (0-1).

Mindössze négy perccel később beindult a portugál henger: Maniche 25 méterről hatalmas gólt ragasztott Peruzzi kapujába (1-1). A 27. minutumban nőtt a hazai előny: egy jobb oldali szögletrúgás után Derlei volt fejjel eredményes (2-1).

Forrás: EPA
Claudio Lopez itt még örült
Fotó: EPA


A biztos győzelem ellenére a Laziót nem szabad leírni a visszavágó előtt, ugyanis Claudio Lopezék talán jók lehetnek Rómában egy 3-0-ra, ám jelenleg úgy fest, hogy portugál, sőt portói házidöntője lesz az idei kupasorozatnak.

A visszavágókra április 24-én kerül sor.

Juha Pál