Az edzőcsere sem segített az Atalantán

Az Atalanta együttese a 2000-es, élvonalba feljutását követően két szezonon keresztül a biztos középmezőnyben szerepelt a Serie A-ban, és a legtöbben a sikereket a tréner, Giovanni Vavassori számlájára írták. A jelenlegi bajnokságban viszont nem nagyon megy a bergamóiaknak, a kiesés ellen küzdenek, és a klub elnöke, Ivan Ruggeri a múlt héten úgy ítélte meg, hogy a szakvezetőnek letelt az ideje: öt fordulóval a pontvadászat befejezése előtt menesztette Vavassorit.

A bergamóiak előző két szezonban elért hetedik illetve kilencedik pozíciója azért kapott nagy elismerést Olaszországban, mert mindenki jól tudta: a klub az egyik legkisebb költségvetéssel rendelkezik a Serie A-ban, és leginkább abból tartja fenn magát, hogy évről évre eladja legjobbjait a nevesebb kluboknak, és igyekszik kevésbé ismert, vagy más egyesületeknél leírt futballistákkal pótolni őket. A legutóbbi pontvadászat előtt ez a taktika tökéletesen bejött, most viszont nem sikerült ezt alkalmaznia az Atalantának, hiszen a nemzetközi, és az olasz játékospiac is stagnált a klubok rossz anyagi helyzete miatt, és így némileg váratlanul egyetlen kulcsember sem távozott a klubtól: a válogatottal a világbajnokágon is szerepelt Cristiano Doni, illetve a Juventus által csábított Luciano Zauri is maradt a fekete-kékeknél. Ez azonban egyben azt is jelentette, hogy nem nagyon volt pénz új igazolásokra, vagyis a bajnokságnak szinte ugyanazzal a csapattal vágott neki a klub.

Ez akár jól is elsülhetett volna, hiszen a szakvezetőnek nem kellett új csapatot építenie, azonban az előző idényben tapasztalt hibák és hiányosságok ezúttal fokozottan is előkerültek. Elsősorban a csatárokkal akadt probléma: a 2001-2002-es bajnokságban a bergamóiak legeredményesebb támadója Fausto Rossini volt, de ehhez a titulushoz már öt gól is elég volt a számára. A "Doni-függőséget" tehát nem sikerült kiheverni: a támadó középpályás az előző idényben 16-szor volt eredményes, és ha jól ment neki a játék, akkor a csapat is jól szerepelt, ha viszont nem, akkor elmaradtak a győzelmek. Márpedig Doninak ebben a szezonban nem nagyon ment, amiben közrejátszott sérülése (a pontvadászat elején több meccset is ki kellett hagynia), na meg az, hogy többször nem a megszokott posztján, a középpálya jobb oldalán, hanem kényszerű okokból a csatársorban szerepelt. Mindezen okoknak köszönhetően 14 forduló alatt a gárda csupán két meccset tudott nyerni, és az előző esztendőt a kiesést jelentő 15. pozícióban zárta.

A klub elnöke, Ivan Ruggeri januárban tehát nem tehetett mást, mint hogy belenyúlt az egyesület kasszájába, hogy megerősítse a gárdát, ám érdekes módon elsősorban nem támadók, hanem hátvédek érkeztek a klubhoz. Rögtön három védőt is igazoltak a bergamóiak, annak reményében, hogy így valamelyest csökken a bekapott gólok száma, és kevesebb találatot elérve is több pontot lehet majd gyűjteni. Az első új szerzemény a Piacenzától igazolt Paolo Tramezzani volt, aki meglehetősen rutinos hátvédnek számít az olasz bajnokságban, közel száz meccs volt a háta mögött, ráadásul Angliában, a Tottenhamnél is megfordult. A Parmától megvett Sebastiano Siviglia a jobbhátvéd posztjára érkezett, és számára egyáltalán nem volt ismeretlen a bergamói stadion, hiszen korábban három éven keresztül kergette az Atalanta színeiben a labdát, és nagy közönségkedvencnek számított. Hamarosan csatlakozott hozzájuk a másodosztályú Hellas Veronától megvett Natale Gonnella is, aki hároméves szerződést kötött a bergamóiakkal, és őt is a védelembe igazolták. Végül egy támadót is vett a klub (erre már csak azért is szükség volt, mert a játékoskeretben lévő csatárok közül Gianni Comandini még az ősszel kidőlt a sorból, a fiatal brazil Inácio Piá pedig januárban sérült meg) a horvát Davor Vugrinec személyében, aki a másodosztályú Verona mezét cserélte fel az Atalantáéra, és ő is hároméves szerződést írt alá.

Mindeközben a gárda egyre jobban összekapta magát, és szorgalmasan elkezdte gyűjtögetni a pontjait: a 14. fordulóban az Intertől elszenvedett vereséget követően 11 mérkőzésen keresztül nem kapott ki a gárda, és bár ezek közül nyolc találkozó is döntetlennek végződött, ez mindenképpen előrelépést jelentett. Különösen február elején ment a csapatnak, és amikor a Bologna ellen idegenben nyert 3-2-re, akkor egészen a 13. helyig előrelépett a tabellán. Érdekesség, hogy a jó eredmények csak kis részben voltak az új igazolásoknak köszönhetőek: állandó jelleggel csak Siviglia került be a kezdő tizenegybe, Tramezzani pedig csereként beállva szerzett győztes gólt a Roma ellen, de Vugrinec például annak ellenére, hogy kifejezetten a gólok miatt igazolták, egyszer sem tudott betalálni. A 13. pozíciót nem is sikerült megtartani, de annyit legalább sikerült elérni, hogy a gárda helyzete már nem volt reménytelen.

A veretlenségi sorozat megszakadása után két idegenbeli vereség következett, aminek köszönhetően az együttes megint kieső pozícióba csúszott vissza, és az elnök a Perugia elleni találkozót megelőzően edzőtáborba rendelte a focistákat - annak ellenére, hogy Vavassori mester nemtetszését fejezte ki. Ez már jelezte, hogy a felek között nem valami nagy az egyetértés, és amikor a Perugia ellen is kikapott a gárda, a presidente úgy döntött, hogy egy edzőcsere talán felrázhatja a focistákat: menesztette Vavassorit, akinek a helyére az ificsapat szakvezetője, Giancarlo Finardi került, aki a korosztályos csapatoknál nagy sikerrel dolgozott, és háromszor is megnyerte az ifik számára kiírt olasz kupát. A csapat felrázását egyébként a drukkerek is igyekeztek elintézni, egy nappal az edzőcser után ugyanis mintegy ötvenen megjelentek az edzésen, és kérdőre vonták a focistákat, akik közül Doni próbált meg tárgyalni a fanatikusokkal. A biztos kiesőnek számító Torino ellen azonban ennek ellenére sem sikerült győzni, és a bergamóiaknak így négy meccsük maradt arra, hogy valahogy mégiscsak kivívják a bennmaradást.