Vágólapra másolva!
Bár a statisztikusok jó előre kiszámolták, mégsem valósult meg a Juventus bajnokavatása a hét végén. Az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a Juventus nem nyert a Lazio otthonában, noha az üldöző Inter "sikeresen" pontot vesztett Bergamóban. Ami az alsóházat illeti, eldőlt, a Torino és a Como a következő idényben a másodosztályban szerepel.

Olaszországban négy fordulóval a Serie A vége előtt a Juventus nyolc ponttal előzte meg az Internazionalét, így akár az is előfordulhatott volna, hogy a torinói együttes már szombaton bajnoki fiesztát ünnepeljen. Ehhez csupán az szükségeltetett volna, hogy a Juve nyerjen Rómában a Lazio vendégeként, az Inter pedig ne diadalmaskodjon a kiesőjelölt Atalanta pályáján.

Mindebből semmi sem valósult meg: Öreg Hölgy (La Vecchia Signora) ugyanis nem bírt Mancini együttesével, s az Stadio Olimpicóban tizenötödször is döntetlenre végzett a Lazióval. Az Inter sem parádézott, egyszerűen "hozta" azt, amire minden torinói vágyott, s elikszelt az Atalantával. Martins révén már a tizedik percben vezetett a milánói gárda, Gautieri a 74. percben egyenlített.

A Chievo 3-1-re verte a Piacenzát, míg a Parma hazai pályán kapott ki a szezon során első idegenbeli győzelmét arató Bolognától. A két gárdát egy név kapcsolhatja majd össze a nyári átigazolási szezonban: a hírek szerint a Parma kivetette hálóját a veronai kiscsapat válogatott védőjére, Nicola Legrottaglie-ra. Nagy kérdés, hogy ajánlatuk vetekedhet-e majd a Juventus, a Milan, az Inter és a Roma terveivel, noha a pármaiak remélik, a Chievo elfogadja a "pénz plusz Bonazzoli" tervet, amelynek lényege, hogy a Regginának kölcsönadott játékos is a tranzakció részét képezze.

Eredmények, 31. forduló:
AC Milan - Como 2-0 (1-0)
gól:
F. Inzaghi (10., 11-esből), Nesta (59.)

Atalanta - Internazionale 1-1 (0-1)
gól:
Gautieri (71.), illetve Martins (13.)

Chievo - Piacenza 3-1 (0-0)
gól:
Franceschi (66., 68.), Bjelanovic (79.), illetve Di Francesco (47.)

Lazio - Juventus 0-0

AC Parma - Bologna 1-2 (0-0)
gól:
Mutu (64.), illetve Paramatti (59.), Locatelli (67.)

Modena - Empoli 1-1 (1-0)
gól:
Colucci (39.), illetve Di Natale (57.)

Reggina - AS Roma 2-3 (1-0)
gól:
Bonazzoli (15.), Nakamura (92.), illetve Tommasi (61.), Emerson (63.), Vargas (67., öngól)

Torino - Udinese 0-1 (0-0)
gól:
Iaquinta (81.)

Perugia - Brescia 0-0