Vágólapra másolva!
Az Arsenal mestere, Arsene Wenger elismerte, hogy a nyári átigazolási szezonban egy kapust és egy középhátvédet szeretne igazolni, de neveket nem volt hajlandó elárulni. Ami érdekes, a csapat veterán kapusát, David Seamant a Manchester City csábítja, noha a kapus már bejelentette, befejezi aktív pályafutását.

A Liverpool mestere, Gerard Houllier személyesen utazott el Svájcba, hogy megnézze az FC Basel válogatott játékmesterét, Hakan Yakint.

A Hansa Rostock védője, Dietmar Hirsch szerződése lejártával a nyáron visszatér egykori klubjához, a másodosztályú MSV Duisburghoz. Német lapértesülések szerint a Hannover válogatott csatára, Fredi Bobic már mindenben megegyezett a Hertha BSC-vel.

A katari Al-Szadd, amely Franck Lebouef-öt már megszerezte magának a következő szezonra, most a Lyon brazil csatárára, Sonny Andersonra is kivetette a hálóját. A szenegáli származású, ám francia állampolgárságú Djibril Diawara, aki legutoljára a Bolton Wanderersben játszott, próbajátékra érkezett a Lille-hez.

Könnyen lehet, hogy a Milan elleni BL-elődöntőkön rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó Alvaro Recobára az Internazionale a nyártól nem tart igényt, a milánóiak viszont állítólag bejelentkeztek David Beckhamért.

A visszavonulni készülő David Seamant állítólag a Manchester City akarja meggyőzni arról, hogy húzzon le náluk még egy-két idényt. Az Everton mestere, David Moyes cáfolta, hogy a liverpooliak fő kiszemeltje a skót Motherwell támadója, David McFadden lenne.

Az RCD Espanyol középpályását, Rogert a Middlesbrough és a Chelsea is kinézte magának. Az RC Genk belga válogatott gólvágóját, Wesley Sonckot a skót Rangers kereste meg. Az izraeli válogatott kapusát, Dudu Awatot a Blackburn Roversszel és a Rennes-nel is hírbe hozták.