Vágólapra másolva!
Azok után, hogy az Arsenal végül lecsúszott a Premiership aranyérméről, a közvélemény biztos volt benne, hogy az Ágyúsok a nyáron alaposan belenyúlnak pénztárcájukba, és több új focistát is igazolnak. Wenger mester ugyan kijelentette, hogy elsődleges célpontja egy kapus és egy középső védő, a legújabb hírek szerint azonban két középpályás érkezhet a londoniakhoz: az ausztrál Harry Kewell, illetve Brett Emerton.

A két labdarúgó az angol játékospiac legkeresettebb játékosának számít, és jelenleg úgy tűnik, az Arsenal lehet a befutó mindkettejük esetében. Emerton a Feyenoordban kergeti a labdát immár három éve, körülbelül egy esztendeje rendszeresen kapcsolatba hozzák különféle angol csapatokkal. A középpályást a tavalyi esztendő legjobb óceánaiai focistájának választották meg, 27-szeres ausztrál válogatott, korábban a Newcastle, illetve a Middlesbrough is bejelentkezett érte.

Emerton azonban egyik észak-angliai iparvárosba sem akart igazolni, szívesen szerződne egy igazi sztárcsapathoz, mint például az Arsenal - a Feyenoordnál ugyanis már megízlelte a nemzetközi sikereket. A hírek szerint az Ágyúsok megfigyelői ott voltak a hétvégi Feyenoord-Utrecht holland kupadöntőn, és elégedettek voltak a teljesítményével annak ellenére, hogy a rotterdamiak 4-1-es vereséget szenvedtek. Az ausztrál focista ezen a találkozón a középpálya bal oldalán szerepelt, de belső középpályásként is szokott játszani a klubjában, illetve a válogatottban.

Az angol lapok szerint az Ágyúsok négymillió fontot ajánlottak Emertonért a Feyenoordnak, és a rotterdamiak könnyen bele is mehetnek a transzferbe - a játékos szerződése ugyanis jövő nyáron lejár, vagyis ha pénzt akarnak kapni érte, akkor most kell eladniuk. A London Evening Standard értesülése szerint Emerton leigazolása lehet a kulcs Harry Kewell felé: amennyiben ugyanis a Feyenoord focistája megérkezik a Highburybe, úgy Arsene Wenger hajlandó lenne elengedni Ray Parlourt, akit a Leeds szeretne megkapni Kewellért - természetesen némi készpénz mellett.

A Leeds mestere, Peter Reid már korábbi klubjánál, a Sunderlandnél is szerette volna megszerezni Parlourt, aki egyik kedvenc játékosának számít, és most yorkshire-i egyesületnél le is igazolhatja az angol válogatott focistát. Az Arsenal Parlouron kívül hatmillió fontot adna az ausztrál szélsőért, aki szükség esetén csatárként is kiváló teljesítményre képes. Akárcsak Emertonnak, Kewellnek is lejár a szerződése jövő nyáron, és a Leeds hiába szerette volna meghosszabbítani a kontraktust, a focista ebbe nem ment bele, ami látványos jele annak, hogy távozni szeretne.

A Leeds új elnöke, John McKenzie szerint még mindig nincs kizárva, hogy Kewell új szerződést ír alá, de elmondása szerint minden attól függ, hogy a focista mennyire szeretne a nemzetközi porondon is bizonyítani. Az elnök azt is elmondta, egyelőre csak az Arsenal érdeklődött a focista iránt, a Manchester állítólagos ajánlatáról ő még nem hallott. Az ausztrál játékosügynöke június 6-án érkezik vissza Angliába, vagyis a tárgyalások a hét második felében kezdődhetnek újra.