Vágólapra másolva!
Barcelona nagyobbik része tombol örömében, miután vasárnapi elnökválasztás végeredményének ismeretében a szurkolók úgy vélik, nyártól már David Beckhamet is üdvözölhetik a katalán sztáralakulatban. Aki kicsit is odafigyelt a spanyol mizériára, ebből már kitalálhatta: az új elnök Joan Laporta lett, aki viszont nyilatkozatában kicsit "alátett" a hazai rajongóknak.

A választáson egyébként hat jelölt indult, a közel 52 ezer szavazatból Laporta 52,57 százalékot kapott (27 138 szavazat), míg legnagyobb ellenfele, Lluis Bassat 31,8 százalékot (16 412 voks) gyűjtött. Korábban öt alkalommal tartottak elektori szavazást a klubnál: először 1953-ban, legutóbb 2000-ben.

Laporta minden esetre első nyilatkozatával nem lopta be magát a katalánok szívébe. "Sohasem ígértem, hogy szerződtetjük David Beckhamet. Azt mondtam, megpróbálunk egyezségre jutni a Manchester Uniteddel. Az biztos, hogy a leendő átigazolási harc első szakaszát már megnyertük azzal, hogy engem választottak meg elnöknek. Most már csak Beckham képviselőivel kell beszélnünk."

Az angol klasszisnak jelenleg azt kell eldöntenie, kivel is tárgyaljon, hiszen a Real Madrid is teljes offenzívát indított érte, s az angol források szerint David nem sok hajlandóságot mutat arra, hogy a katalánok bármely képviselőjével is találkozzon. "Biztos vagyok abban, hogy hamarosan kapunk lehetőséget arra, hogy leüljünk, s olyan megállapodást kössünk, amely mindkét fél részére nagy boldogságot jelent majd" - nyilatkozta Laporta segítője, Sandro Rossell.

A madridiak közben jelezték, június 23-án már megejtik azt a tárgyalást, amelyről Barcelonában egyelőre csak álmodnak. Igaz, azon David nem vesz részt, hiszen éppen távol-keleti körútján a japán, a maláj és a vietnámi hagyományokkal ismerkedik. Közben a királyi gárdánál felröppent a pletyka amennyiben Beckham jön minden bizonnyal Guti és Luis Figo is távozik a spanyol labdarúgócsapattól.