Vágólapra másolva!
Gabriel Alejandro Milito,  az argentin Independiente 23 éves csapatkapitánya pénteken nem ment át a Madridban tartott orvosi vizsgálaton, ezért egyelőre elmarad a tervezett bemutatás, s a szerződés véglegesítése is késik. A távozó Fernando Hierro helyére kiszemelt középhátvédnél térdproblémákat és enyhe szívritmuszavarokat tapasztaltak.

Militónak két évvel ezelőtt volt egy keresztszalag-szakadása a jobb térdében, s bár azóta saját és az Independiente orvosai véleménye szerint tökéletesen meggyógyult, s több mint negyven bajnokin, valamint különböző szinteken tíz válogatott meccsen szerepelt, pénteken mégis rendellenességet fedeztek fel a Real Madrid orvosai. Az igazi meglepetés a szívritmuszavar, az aritmia, aminek eddig semmi nyoma nem volt.

Milito a vizsgálat után összetörten, szinte könnyek között távozott a madridi Ruber Internacional klinikáról. Bár még további vizsgálatokra kerül sor, s egyáltalán nem biztos, hogy Militót "értékcsökkent árunak" minősítik, benne van a pakliban annak lehetősége, hogy nem lesz a Madrid játékosa. Militót négy évre, évi egymillió eurós gázsi fejében szerződtetnék, s az Independiente további négymillió eurót kap az átigazolási díjként.

Ha mégsem jön létre a kontraktus, akkor ismét előtérbe kerül a 21 éves francia Philippe Mexes, az Auxerre középhátvédjének megvásárlása. Mexes már korábban is képben volt, de mivel az ő ára 15 és 25 millió euró között mozog, Jorge Valdano sportigazgató - egyetértésben Flornetino Pérez elnökkel - inkább az olcsóbb Milito mellett döntött.

Ch. Gáll András