Vágólapra másolva!
Ismét tizenegy különböző klub, és tizenegy különböző ország képviseli magát álomcsapatunkban, ami jól mutatja, hogy az elmúlt hét során nem volt kiemelkedő csapatteljesítmény a világ labdarúgásában. Ketten csak a válogatottban nyújtott teljesítményük alapján kerültek be a tizenegy kiválasztott közé, de jó néhány olyan labdarúgó is akadt, aki mind válogatottjában, mind klubjában kiemelkedőt nyújtott.
Gianluigi Buffon (Olaszország): Az olasz bajnokság ugyan még nem kezdődött meg, de Buffonnak máris volt alkalma arra, hogy bemutassa tudását, hiszen a squadra azzurra a németek otthonában lépett pályára. A germánok a második félidőben valósággal egykapuztak, de Buffon mindent védett, így a talján együttes győzni tudott Stuttgartban.
Gary Naysmith (skót, Everton): A liverpooli gárda az első fordulóban elszenvedett vereséget követően a második játéknapon nyerni tudott, mégpedig a Fulham ellen. A stolverkosok mindhárom találatát egy hátvéd szerezte, akik közül Naysmith már a hét közben, a skót válogatott színeiben is remek teljesítményt nyújtott.Alex (brazil, Santos): A maratoni hosszúságú brazil bajnokságban a múl héten hét fordulót is rendeztek, és a címvédő Santos mindkét meccsét megnyerte, aminek köszönhetően az élre ugrott. Érdekes módon a gárda legeredményesebb focistája egy bekk, jelesül Alex volt, aki mind a Paysandú, mind a Flamengo ellen betalált.Petúr Marteinsson (Izland): A rengeteg barátságos mérkőzés mellett a múlt héten két Eb-selejtezőt is játszottak, amelyek közül a Feröer-Izland találkozó kapott kevesebb nyilvánosságot, pedig ez is rendkívül fontos volt, hiszen az izlandiak egy győzelemmel - történetük során először - csoportjuk élére ugorhattak. A győzelem végül meg is született, köszönhetően a Stoke Cityben légióskodó védőnek, Marteinssonnak, aki egy szöglet után a kapuba gyömöszölte a győztes találatot.John OShea (ír, Manchester United): Az ír balhátvéd remek hetet zárt: előbb az ausztrálok elleni barátságos mérkőzésen (amelyet végigjátszott) megszerezte pályafutása első találatát a nemzeti színekben, majd pedig a hét végén klubcsapatával, a Manchester Uniteddel begyűjtötte a három pontot a Newcastle elleni rangadón. A védő akár itt is betalálhatott volna, hiszen volt egy nagy helyzete, ám lehet, hogy úgy gondolta: egy hétre egy gól is elég lesz.
Sylvain Wiltord (francia, Arsenal FC): A gall futballista valószínűleg maga sem tudja, hogy melyik az igazi posztja, hiszen hol jobb oldali támadó középpályásként, hol pedig csatárként vetik be, de az biztos, hogy mindkét pozícióból rendkívül eredményes. A múlt héten a válogatottban a svájciak ellen egy gólt rúgott, majd a hétvégi bajnokin a Middlesbrough kapuját kétszer is bevette.Albert Celades (spanyol, Girondins Bordeaux): Újabb focista hagyta el a Real Madridot, és az egykori barcelonai középpályás egyáltalán nem bánta meg, hogy kölcsönbe a Bordeaux-ba kerül. Itt ugyanis rögtön bekerült a kezdő tizenegybe, és ezt két gólpasszal hálálta meg az Auxerre elleni bajnokin.Zlatan Bajramovic (bosnyák, SC Freiburg): A Bundesliga újonca az első három fordulóban nem remekelt, de a negyedik játéknapon végre megszerezte első győzelmét az idényben. A fekete-erdeiek legjobbja a Borussia Mönchengladbach ellen Bajramovic volt, aki nem csak két góljával, hanem nagy munkabírásával is felhívta magára a figyelmet.Pantelisz Kafesz (görög, Olympiakosz): A hellén átigazolási szezon egyik nagy szenzációja volt, hogy a PAOK Szaloniki válogatott középpályása, Kafesz a nagy rivális Olympiakoszhoz szerződött. Nos, a váltás úgy tűnik, jót tett a focistának, aki a hét közepén a svédek elleni válogatott meccsen győztes gólt ért el, majd a bajnokság első fordulójában is betalált - éppen egykori klubja, a PAOK ellen.
Adrian Mutu (román, Chelsea FC): A londoni gárda a múlt héten is folytatta költekezését, és megvette az Inter csatárát, Hernán Crespót, de egyelőre a pár héttel korábban megvett román támadó, Mutu játssza a főszerepet. Ő a hét közben az urkánok elleni válogatott meccsen két góllal igazolta, hogy remekül érzi a kaput, majd a hét végén, első meccsén a Chelsea színeiben rögtön győztes találatot ért el a Leicester ellen.Tuncay Sanli (török, Fenerbahce): A nyári Konföderációs Kupa egyik felfedezettje a fiatal török támadó, Tuncay volt, aki továbbra is remek formában van. A Moldova elleni barátságos válogatott meccsen még csak egy gólpasszt adott, de a hét végén az Elazigspor elleni bajnokin négyszer is betalált - csapata pedig 7-1-re diadalmaskodott.




Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.