Vágólapra másolva!
A két legnagyobb bajnokesélyes győzelemmel folytatta szereplését az angol labdarúgó-bajnokságban, hiszen a MU a Wolverhamptont, az Arsenal pedig az Aston Villát küldte haza pont nélkül. A Liverpool második hazai mérkőzésén sem tudott nyerni, igaz, a Tottenham a Chelsea-vel ellentétben csak egy pontot rabolt az Anfield Roadról. A tabellát az Arsenal eggyel jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a ManUnited előtt.

Három mérkőzés jutott szerdára a Premiership harmadik fordulójában, és ezen összecsapásokon mindössze három találatot láthatott a nagyérdemű. Pedig a gólszag ott volt a levegőben, hiszen az Old Traffordra az a Wolverhampton látogatott, amelynek védelme az első két mérkőzésén kilencszer kapitulált az ellenfelek támadói előtt.

Most is úgy indult a mérkőzés a Farkasok számára, hogy alaposan kitömik őket, hiszen az előrehúzódó hátvéd, O'Shea fejesét követően már a kilencedik percben Oakes kapus hálójában táncolt a labda. A három új szerzeménnyel (Djemba-Djemba, Kleberson, Ronaldo) a kezdőcsapatban felálló hazaiak ezt követően is támadásban maradtak, azonban igazán komoly gólhelyzetet nem nagyon tudtak kialakítani, hiszen a kezdeti bizonytalankodást követően egyre jobban megszilárdult a vendégek védelme.

A MU nyomott ugyan, de a rendkívül támadó szellemben pályára küldött csapat (Nistelrooy, Solskjaer, Forlán és Ronaldo is kezdett) fölénye nem volt igazán meggyőző, a Wolves pedig egyre jobban felbátorodott. A nekibuzdulás egy ajtó-ablak helyzetben csúcsosodott ki, a szenegáli Henri Camara azonban ziccerben Howard kapus, és a bal kapufa mellé csavarta a labdát.

Scholesra sérvműtét vár
Egyelőre még kérdéses, hogy a MU egyik alapembere mikor
fekszik kés alá. Sir Alex Ferguson szerint
régóta húzódó problémáról van szó, s a klasszis középpályás emiatt
hetente csak egy meccset tud végigjátszani.


Az Arsenal szintén nehéz mérkőzésen van túl, hiszen azt az Aston Villát fektették két vállra Wengerék, amely az első fordulóbeli vereséget követően egy Liverpool elleni döntetlennel igyekezett bizonyítani, hogy több van a csapatban, mint ami Portsmouth-ban látszott. Meg is izzadtak az Ágyúsok, hiszen Campbell vezető gólját követően Henry csak a 90. perben biztosította be a három pontot jelentő győzelmet. David O'Leary Villája játékban javult ugyan, azonban három forduló után is csak egypontos, így a tabella hátsó régióiban szerénykedik.

A Liverpool második hazai meccsét sem tudta megnyerni, ráadásul gólt sem rúgtak Owenék, így a bajnokesélyesnek beharangozott Mersey-partiak jelenleg mindössze két döntetlent tudnak felmutatni, ennél még a szerdai vendég Tottenham is jobban áll.

Premiership, 3. forduló:
Manchester United - Wolverhampton 1-0 (1-0)
gól:
O'Shea (9.)

Arsenal - Aston Villa 2-0 (0-0)
gól:
Campbell (56.), Henry (90.)

Liverpool - Tottenham 0-0