Vágólapra másolva!
Nem történt különösebb meglepetés a Serie A nyitófordulójában, ugyanis mind a négy nagyágyú, az Inter, a Juventus, a Lazio és a Roma is győzelemmel kezdett, utóbbi idegenben gyűjtötte be a három pontot.

Az Inter csak nagy nehézségek árán nyert Milánóban a Modena ellen, ugyanis a Crespo nélküli csatársor először csak a 86. percben volt eredményes, ekkor Vieri talált be. Ezután - az utolsó percben - az olasz válogatott hátvéd Materazzi tette biztossá a hazai sikert.

A bajnoki címvédő és BL-második Juventus viszont ellentmondást nem tűrően diadalmaskodott a Delle Alpi-stadionban. Noha az első félidőben Del Piero fejesével még csak 1-0-ra vezettek a Zebrák, a második játékrészben beindult a torinói henger: Del Piero újra betalált, majd Trezeguet is duplázott, a hajrában pedig még Di Vaio is eredményes volt. Az Empoli erejéből - Di Natale révén - csak a szépítésre futotta.

A Lazio hasonló könnyedséggel nyert, a rómaiak 4-1-re mosták le a Leccét, s a hazaiak mindegyik gólját más-más játékos szerezte (Albertini, Corradi, Fiore és Oddo). A városi rivális Roma Udinébe látogatott, és győzelemmel távozott: Delvecchio góljára Kroldrup válaszolt, majd a 69. percben Montella belőtte a Farkasok sikerét jelentő találatot.

A Brescia a Chievóval (1-1), a Perugia az újonc Sienával (2-2), a Bologna pedig a Parmával (2-2) ikszelt. Az európai Szuperkupát a minap elhódító Milan hétfőn az Ancona otthonába látogat.

Serie A, 1. forduló:
Brescia - Chievo 1-1 (0-1)
gól:
Filippini (58.), illetve Lanna (12.)

Internazinale - Modena 2-0 (0-0)
gól: Vieri (86.), Materazzi (90.)

Juventus - Empoli 5-1 (1-0)
gól: Del Piero (16., 51.), Trezeguet (61., 74.), Di Vaio (81. - 11-esből), illetve Di Natale (85.)

Lazio - Lecce 4-1 (3-0)
gól: Albertini (20.), Corradi (25.), Fiore (36.), Oddo (84.), illetve Konan (50.)

Perugia - Siena 2-2 (1-1)
gól: Vrizasz (10.), Bothroyd (27.), illetve Ardito (19.), Taddei (48.)

Udinese - Roma 1-2 (1-1)
gól: Kroldrup (27.), illetve Delvecchio (13.), Montella (69.)

Bologna - Parma 2-2 (1-1)
gól:
Guly (7.), Locatelli (77.), illetve Adriano (19., 85.)