Vágólapra másolva!
Szombaton és jövő szerdán újabb fordulókra kerül a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ám úgy tűnik, több sztárcsapat is kénytelen lesz nélkülözni egy-két kulcsjátékosát. Az olaszoknál Totti, Miccoli és Perrotta, a hollandoknál Seedorf és Ronald de Boer, az angoloknál pedig Scholes és Rio Ferdinand dőlt ki.

A hét végén két mérkőzéssel folytatódik a 4. csoport küzdelme az Európa-bajnoki selejtezők során, de ezúttal a magyar válogatott szombaton "pihen", s a szerdai lettországi derbire készül. A vetélytársak azonban játszanak, közülük a svédeknek lesz a legkönnyebb dolguk, miután San Marinót fogadják Göteborgban.

Az együttesben gyakorlatilag egy komolyabb változás történt, az eddigi két kapus, Andreas Isaksson (Djurgarden) és Magnus Hedman (Celtic) mellett meghívást kapott Fredrik Sundfors, a Sundsvall hálóőre is. Sundforsra azonban csak a szerdai, lengyelek elleni találkozón számít a szakvezetés...

A lettek a lengyeleket fogadják Rigában, Pawel Janas szövetségi kapitány 22 játékost híott be a keretbe, közöttük van az a Radoslaw Sobolewski is, aki élete elős válogatott mérkőzésén, Észtország ellen góllal debütált. Ismét tagja a csapatnak a németországi trió, Bartosz Karwan (Hertha), Radoslaw Kaluzny (Leverkusen), illetve Mariusz Kukielka (Nürnberg). A Görögországban profiskodó Emmanuel Olisadebe térdsérülése miatt ezúttal nem segíthet a nemzeti csapaton.

A letteknél egy komoly változás tapasztalható a legutóbbi játéknaphoz képest, sérülése után ismét hadra fogható Marian Pahars, a Southampton támadója.

Giovanni Trapattoni olasz szövetségi kapitány ismét behívta keretébe az AC Milan két kitűnőségét, Gennaro Gattusót és Filippo Inzaghit a Wales elleni rangadóra a 9. csoportban. A két klasszis a legutóbbi, Németország elleni barátságos mérkőzést kihagyta sérülés miatt, de ezúttal szükség van a játékukra.

Trapattoni ugyanis nem számíthat a műtét előtt álló Juventus-csatárra, Fabrizio Miccolira, de nagyon kérdéses Francesco Totti (AS Roma) szereplése is. A kapitány eleve úgy számol, hogy a római játékmester csak a szerdai, szerbiai összecsapáson állhat rendelkezésére. "Mindent elkövettünk, hogy Totti már szombatra harcképes legyen, de igyekezetünk hiábavaló volt. Így aztán Francesco Rómában marad, ahol folytatják kezelését. Vasárnap aztán meglátjuk, hogyan mozog az edzésen. Szerencsére nincs izomproblémája, csupán a csípőjét fájlalja. Ha ez a gond megszűnik, akkor szerdán már játszhat" - nyilatkozta Trapattoni.

Hasonló helyzetben van Simone Perrotta is, a Chievo középpályása a Brescia elleni bajnokin sérült meg, de talán Szerbiába már elutazhat társaival. "Szeretnék itthon maradni, s felépülni a szerdai mérkőzésre. Bal combomban érzek fájdalmat, de nem vészes" - magyarázta Perrotta.

A hét elején kihagyta az edzéseket Christian Vieri (Inter) és Marco Delvecchio (Roma) is, de csupán elővigyázatosságból pihentette őket a szakvezetés.

Ami a walesieket illeti, várhatóan pályára lép Craig Bellamy is, akinek szereplése felingerelte Sir Bobby Robsont. A Newcastle United labdarúgócsapatának menedzsere elmondta, hogy ha Bellamy megsérül az Olaszország és Finnország elleni válogatott mérkőzéseken, akkor nem számít többet a támadóra. A mesteredző azt kifogásolja, hogy az angolok mérkőzésein képtelen volt pályára lépni térdsérülése miatt, ám most mégis játékra jelentkezett - mondván meggyógyult - Mark Hughes válogatottjában.

"Craig megígérte nekem, ha egy kicsit is fáj a térde, akkor hazajön. Ennek ellenére, ha pályára lép és sérülten tér vissza hozzánk, nem számítok rá többet" - mondta Robson. Mindenestre a walesi válogatottnak nagy szüksége lenne a villámgyors csatárra, hiszen jelenleg két ponttal előzi meg a csoportmásodik olasz együttest, amellyel szombaton, Milánóban csapnak össze a továbbjutást érő első helyért.

A Wales elleni derbire készülnek az olaszok/sport/focivilag/20030612elszalltak.html?pIdx=1