Vágólapra másolva!
Aki az égi csatornákon követte az U17-világbajnokságot, az megbizonyosodhatott arról, hogy ez a korosztály még valóban játéknak tekinti a futballt. Ugyan a taktikai húzások sem hiányoztak a tornáról, de a finnországi napok mégis a labdarúgás szépségéről, a játékról és elsősorban a gólokról szóltak: ilyen sok találat eddig csak egyszer született az U17-es vébék történetében, és az is biztos, hogy soha nem játszottak még ilyen fordulatos és izgalmas találkozókat. Nagy kérdés, hogy a rengeteg tehetséges fiatalból hányan lesznek ismert játékosok, mi mindenesetre igyekszünk bemutatni azt az öt focistát, akiknek erre a legnagyobb esélyük van.

Ő már a világbajnokságra is sztárként érkezett, ami azért különösen érdekes, mert az egész torna legfiatalabb futballistájáról van, hiszen Adu mindössze 14 esztendős. Ennek ellenére már exkluzív szerződést kötött az egyik neves sportszergyártó céggel, saját ügynöke van, és máris olyan klubok jelentkeztek be érte, mint az FC Internazionale, a Real Madrid és a Manchester United. Ami azt illeti, az Inter már négy évvel ezelőtt 175 ezer fontot ajánlott fel neki, amikor egy olaszországi gyermektornán kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de édesanyja nemet mondott.

Adu egyébként ghánai származású, és családja 1997-ben költözött Washingtonba, az amerikai állampolgárságot pedig csak februárban kapta meg. Addigra már meghatározó embere volt az U17-es válogatottnak, és képességeit a világbajnokságon is bizonyította, ahol a csoportmérkőzések során négy gólt szerzett. A brazilok elleni negyeddöntőn azonban egymaga nem tudta megnyerni csapatának, pedig mindent megtett. Labdakezelése és technikai tudása egészen elképesztő, gond nélkül szlalomozik a védők között, és szükség esetén akár középpályásként is bevethető.

Az amerikaiak biztosak benne, hogy előbb-utóbb ő lesz a világ legjobb futballistája - de hát az amik mindig is híresek voltak nagyzási mániájukról. Ami biztos: korosztályában (ne feledjük, Adu fiatalabb volt a vébén szerepelt valamennyi játékosnál) nem akad nála jobb játékos.