Vágólapra másolva!
Hazai 1-0-s sikerét követően idegenben is ugyanilyen arányban győzni tudott a dán Bröndby a cseh Viktoria Zizkov ellen a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójában. Egy másik cseh csapat, a Teplice viszont továbbjutott, méghozzá a Kaiserslauternt - kettős győzelemmel - búcsúztatva. A Feyenoord osztrák, a Schalke horvát riválisát búcsúztatta.

A holland rendőrségnek alaposan meggyűlt a baja a szerdai UEFA-kupa-mérkőzésekre érkezett angol és lengyel futballhuligánokkal. Bredában már a találkozó előtt csatatérré változott a belváros, s a randalírozó Newcastle United-szurkolók közül 87-en, a hazai hívek közül pedig heten kerültek előzetes letartóztatásba. A Babos Gáborral, Fehér Csabával és Pető Tamással felálló házigazdák végül 1-0-ra kikaptak, s 6-0-s összesítéssel búcsúztak a küzdelmektől.

Nijmegenben 41 Wisla Kraków-szimpatizáns jutott a stadion helyett az őrszobára, miután buszukban többek között fejszéket, bicskákat, konyhakéseket és fojtóvasakat találtak. A kihallgatások után valamennyiüket kitoloncolták az országból. A 2-1-es vendéggyőzelmet követően - a lengyelek 4-2-es összesítéssel jutottak tovább - a holland garázdák is "kitettek magukért": palackokkal és kövekkel dobálták meg a rohamrendőröket, akik 14 személyt vettek őrizetbe. A mérkőzést vezető Szabó Zsolt egyébként három nijmegeni játékosnak mutatott fel piros lapot.

A svéd rendőrség véres injekciós tűket talált azokban a szállodai szobákban, amelyekben a Sporting Lisboa labdarúgói laktak a Malmö FF elleni UEFA-kupa-visszavágó idején. A fecskendőket a szállodai személyzet fedezte fel takarítás közben, s azonnal bejelentést tettek. A rendőrség azt feltételezi, hogy a portugálok doppingoltak.

A Sporting Lisboa orvosa azt mondta, hogy néhány játékos vitaminkeveréket kapott. "Vitamint injekcióval? Ez felettébb gyanús" - reflektált kollégája kijelentésére Ann-Marie Thureilius, a svéd doppingellenes bizottság orvosa.

A rendőrség azt szerette volna, ha a meccs előtt és után mintát vesznek a lisszaboniak egy-két játékosától, de a malmöi ügyész nem járult hozzá az ellenőrzéshez. A lefoglalt injekciós tűk vizsgálatának eredménye a hét végén várható. A Sporting Lisboa kettős győzelemmel jutott tovább az UEFA-kupában.

UEFA-kupa, 1. forduló, visszavágó:
Viktoria Zizkov (cseh) - Bröndby (dán) 0-1 (0-0)
továbbjutott: a Bröndby, 2-0-val.

Teplice (cseh) - Kaiserslautern (német) 1-0 (0-0)
tj: a Teplice, 3-1-gyel.

Kärnten (osztrák) - Feyenoord (holland) 0-1 (0-1)
tj:
A Feyenoord, 3-1-gyel.

Schalke (német) - Kamen Ingrad (horvát) 1-0 (0-0)
tj:
a Schalke, 1-0-val.

Öngóllal búcsúzott a Hertha, nyolcat lőtt a Barcelona/sport/magyarfoci/20031015uefakupa.html?pIdx=3