Vágólapra másolva!
Ami egy ideje már a levegőben lógott, az vasárnapra ténnyé vált, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale elnöke megvált Hector Cúper vezetőedzőtől. A kispadra a csapat keddi, moszkvai Bajnokok Ligája-mérkőzésén Corrado Verdelli ül le, majd a hét közepén várhatóan Alberto Zaccheronit nevezik ki a gárda élére. Jövőre pedig a Laziótól érkezhet az új mester Roberto Mancini személyében.

Massimo Moratti már a múlt hét elején, a városi rivális AC Milantól elszenvedett 3-1-es vereség után figyelmeztette az argentin trénert, hogy több botlást nem tűr. Az Inter azonban szombaton csak egy pontot szerzett a Brescia vendégeként, ráadásul csupán nagy nehézségek árán tudott egyenlíteni, ezt pedig az elnök úgy értékelte, hogy alapvetően semmi sem változott.

A bajnoki címre 1989 óta áhítozó Inter-szurkolók már a nyáron biztosak voltak Cúper menesztésében, hiszen hiába tartozik a világ legjobb edzői közé, igazán nagy sikert még nem ért el együtteseivel, mindig elbotlott az utolsó akadályok egyikén.

Zaccheroni, majd Mancini?
Az olasz lapok tudni vélik, hogy Corrado Verdelli mindössze a moszkvai BL-meccsen ül majd a kispadon, az utánpótlás-szakember helyét a szezon végéig Alberto Zaccheroni (az Udinese és a Milan egykori trénere) veszi át. Jövőre pedig a csapat vezetőedzője az a Roberto Mancini lesz, aki jelenleg a Laziót irányítja.


Most az Internazionale internetes honlapjának tanúsága szerint segítőinek, Oscar Armando Cavallerónak és Juan Manuel Alfanónak is megköszönte az eddigi munkáját a klubvezetés.

A milánói gárda csupán hatodik a bajnokságban, de a vasárnapi mérkőzéseket követően még hátrébb is csúszhat. A BL-ben viszont két fordulót követően hat ponttal az élen áll a B csoportban.

A jelenleg már a Real Madridot erősítő Ronaldo boldog amiatt, hogy az Internazionale menesztette Hector Cúper vezetőedzőt. "Együtt örülök a szurkolókkal. Én is közéjük tartozom, hiszen tavalyi távozásom ellenére szeretem a klubot. A rajongókkal együtt azért szorítottam, hogy a lehető leggyorsabban távozzon a tréner" - mondta a kétszeres világbajnok brazil szupersztár, aki öt szezon után tavaly nyáron viharos körülmények között távozott Milánóból. "Most már elárulhatom, azért mentem Madridba, mert ellentétbe kerültem Cúperrel. Szerintem túlságosan defenzív stílust erőltetett, ezzel pedig nem értettem egyet."