Vágólapra másolva!
A Roma a vártnál jobban megszenvedett hazai pályán a Regginával az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában, de így is kétgólos győzelmet aratott. A Brescia hiába szerzett kétszer is vezetést a Parma ellen, végül mégis az esélyesebb vendégek örülhettek a három pontnak. Az Internazionale idegenben könnyedén legyőzte a Chievót.

A Roma győzelmével továbbra is mohón üldözi a tavaly egymás ellen BL-döntőt játszó Milan-Juve duót, s mivel szombaton egymással ikszelt a két sztárcsapat, Tottiék kétpontosra faragták a különbséget.

Az újonc Sampdoria újabb meglepetést okozott, Doniék ezúttal Bolognában diadalmaskodtak. Az Ancona továbbra is nyeretlen, ezúttal a Siena vitt el egy pontot az utolsó előtti helyezett otthonából. A Brescia a hétközi kupakudarc után a bajnokságban is kikapott, Baggióékat most a Parma verte 3-2-re. A Modena továbbra is remekel, a már hatodik gárda vasárnap a 16. Perugiát győzte le 2-1-re. Az Empoli két ponttal továbbra is utolsó, a Lecce Chevanton duplájával győzött a kiscsapat ellen 2-1-re.

Az Internazionale idegenben könnyedén legyőzte a Chievót, miután a hazaiak kapusát, Luca Marchegianit a 35. percben teljesen jogosan kiállította a játékvezető. A milánói elitalakulat Alberto Zaccheroni vezetőedzővel első győzelmét aratta.

A Milant irányító Carlo Ancelotti, valamint a Juventusnál tevékenykedő Marcello Lippi egyformán igazságosnak ítéli a két együttes szombat esti bajnoki szuperrangadóján született 1-1-es eredményt, pedig a torinóiak csak a 84. percben egyenlítettek.

"A látottak alapján jogos a döntetlen, bár úgy tűnt, hogy gólunk után mi irányítottunk. Kissé keserűek vagyunk, hiszen majdnem megnyertük az összecsapást. A Juventus ellen sohasem lehetünk biztonságban, az utolsó pillanatokig veszélyesek" - mondta a milánóiak trénere. "Dida nagyon fontos védéseket produkált, biztonságot adott a védelmünknek. Az ellenféltől ki kell emelnem Marco Di Vaiót, nagyszerű formában futballozott, s csodálatos gólt rúgott."

A csapatát kiválóan felkészítő, így a találkozó nagy részében taktikailag jobbnak tűnő Lippi is megfelelő eredménynek tartja a döntetlent. "Igazságtalan lett volna a vereségünk, bár a hazaiak gólja után kissé megzavarodtunk. Szerencsére gyorsan magunkhoz tértünk, és sikerült az egyenlítés. Örülök annak, hogy Di Vaiót nem bizonytalanította el a kapufája, s Dida védései sem befolyásolták. Tovább küzdött, így eredményre vezetett az eltökéltsége."

A szuperrangadón bokasérülést szenvedett Serginho, valamint a combproblémákkal küszködő Filippo Inzaghi sem utazhat a címvédő Milannal az FC Bruges elleni, keddi Bajnokok Ligája-találkozóra. A brazil balszélső a találkozó utolsó perceiben sérült meg, míg a csatárfenomén már két meccset hagyott ki. Serginhót valószínűleg a nyáron szerződtetett Giuseppe Pancaro, Inzaghit pedig a torinóiak ellen is eredményes dán Jon-Dahl Tomasson helyettesítheti Belgiumban - jelentette a távirati iroda. Nagy meglepetésre az FC Bruges a legutóbbi BL-körben 1-0-ra diadalmaskodott Milánóban.

Serie A, 8. forduló:
Ancona - Siena 0-0

Roma - Reggina 2-0 (1-0)
gól: Montella (18.), Carew (83.)

Bologna - Sampdoria 0-1 (0-1)
gól: Doni (31.)

Brescia - Parma 2-3 (2-2)
gól: Matuzalem (3.), Di Biagio (36.), illetve Morfeo (11.), Marchionni (42.), Gilardino (71.)
piros lap: Matuzalem (78.)

Lecce - Empoli 2-1 (2-0)
gól: Chevanton (1., 42., előbbit 11-esből), illetve Rocchi (55.)

Modena - Perugia 1-0 (0-0)
gól: Allegretti (47.)

Chievo - Internazionale 0-2 (0-0)
gól: Vieri (64.), Recoba (67.)
piros lap: Marchegiani (35., Chievo)