Vágólapra másolva!
Az eddigi éllovas Leverkusen csak gól nélküli döntetlenre volt képes a Kaiserslautern vendégeként, így a 11. forduló helycserét hozott a német labdarúgó-bajnokság élén, ugyanis Szabics Imre csapata, a szombaton 4-1-es győzelmet aratott Stuttgart került az első helyre. A másik vasárnapi találkozón a Dortmund hazai pályán öt perc alatt szerzett három gólt, s fordított 0-2-ről a Hamburggal szemben.

Az 1. FC Köln csapatánál a svájci Marcel Kollert nevezték ki vezetőedzőnek, a gyenge bajnoki eredmények miatt csütörtökön menesztett Friedhelm Funkel utódjának - jelentette a távirati iroda. A 42 éves szakember az elmúlt idényben bajnoki címig vezette a Grasshoppers együttesét, amelynél játékosként 17 évet töltött és 55 alkalommal hívták be onnan a válogatottba. Koller szerződése 2006 júniusáig szól.

A kölniek 11 forduló után a kiesést jelentő 16. helyen állnak a Bundesligában, és eddig mindössze két mérkőzést sikerült megnyerniük. A szombaton a Hannovertől elszenvedett 2-1-es hazai vereség alatt a másodedző, Jos Luhukay ült a kispadon.

Bundesliga, 11. forduló:
Kaiserslautern - Leverkusen 0-0

Dortmund - Hamburg 3-2 (0-1)
gól: Koller (64., 66., a másodikat 11-esből), Ewerthon (69.), illetve Reinhardt (14.), Romeo (60.)