Vágólapra másolva!
A nyári holtszezonban az AC Milan, a Juventus és az AS Roma mellett az Udinese játékoskerete változott a legkevésbé, ami mindenképpen meglepetést jelentett, hiszen az udinei gárda legjobbjai nagyon keresettek voltak a piacon. A kulcsemberek közül végül azonban csak Roberto Muzzi távozott, így Luciano Spalletti mester tovább folytathatta megkezdett munkáját, amely, úgy tűnik, ebben a szezonban is gyümölcsöző lesz.

Az Udinese az Oliver Bierhoff és Alberto Zaccheroni nevével fémjelzett együttessel 1998-ban bronzérmet szerzett a Serie A-ban, de ezt követően évről évre lejjebb csúszott a tabellán, és a 2001-2002-es pontvadászatban már a kiesés ellen küzdött.

A gárdát végül Luciano Spalletti tartotta benn az élvonalban, akit azok után neveztek ki szakvezetőnek, hogy egy évvel korábban menesztették a kispadról, azonban utódja, az angol Roy Hodgson még rosszabb eredményeket ért el. Azok után, hogy 2002-ben az Udinese 14. lett a tabellán, az előző pontvadászatban a biztos bennmaradásnál magasabb célokat kitűzni esztelenség lett volna, ám az együttes minden előzetes várakozást túlteljesítve hatodik lett, vagyis ismét kiléphetett a nemzetközi porondra.

A remek szereplésnek azonban megvolt az ára, a csapat kulcsembereire ugyanis a többi sztárklub is felfigyelt, és mindenki biztos volt benne, hogy szétkapkodják az udinei együttest. A cseh Marek Jankulovski, a dán Martin Jörgensen és a chilei David Pizarro egyaránt rendkívül keresett volt a nemzetközi játékospiacon, hol a Juventusszal, hol a Lazióval, hol pedig az Internazionaléval hozták kapcsolatba őket, és volt olyan is, hogy egyes hírügynökségek már kész tényként kezelték valamelyikük eladását.

Végül azonban mindegyikük maradt a Friuli-stadionban, és helyettük egy negyedik alapember hagyta el a klubot az átigazolási időszak utolsó perceiben: Roberto Muzzit a Laziónak adták el jó pénzért. Ugyanakkor meghosszabbították a szerződését a kapusnak, Morgan de Sanctisnak (ő 2008-ig írt alá), a csapatkapitány Valerio Bertottónak (aki 2007-ig kötelezte el magát), sőt, a szakvezető is új, 2006-ig érvényes kontraktust kapott.

A távozott csatár helyére a másodosztályból érkezett egy focista az udineiekhez, ám a Triestinától megvett, a Serie B-ben rengeteg gólt szerzett Dino Fava Passaro csak lassan illeszkedett be a tréner által favorizált 3-4-3-as szisztémába, így az első fordulókban még inkább nélküle állt fel a gárda, de mindez igaz volt a többi új szerzeményre is. A Laziótól Muzziért cserébe megkapott Lucas Castromán is csak az ötödik játéknapon kapott először helyet a kezdők között, a negyedik vonalból (!) szerződtetett Michele Pazienza, illetve az AC Parmától megszerzett Alessandro Pierini pedig még később került először be a kezdő tizenegybe, így eleinte az előző szezonban látott csapat játszott, nem valami eredményesen. Négy forduló alatt mindössze két gólt ért el, és csupán egy meccset tudott megnyerni, úgy tűnt tehát, hogy az Udinese nem tudja megismételni a legutóbbi bajnokságban mutatott teljesítményt.

Az ötödik fordulóban aztán az Ancona elleni hazai bajnokin Pierini, Castromán és Fava Passaro is bekerült a kezdők közé, utóbbi rögtön két gólt szerzett, a csapat nyert 3-0-ra, és elkapta a fonalat. Ez utóbbi különösen Favára igaz, aki immár hét találatnál tart, és most már tökéletesen feltalálja magát a háromcsatáros taktikában.

Az új szerzemények közül igazából ő az egyetlen, aki tartósan beverekedte magát a kezdők közé, hiszen azóta egyetlen meccset sem hagyott ki, míg ez a többiekről nem mondható el. Spalletti mester elsősorban a középpályán szokott változtatni, a többi csapatrészt akár kőbe is lehet vésni a Friuli-stadionban: hátul (ha csak nem jön közbe sérülés vagy eltiltás) a Bertotto-Néstor Sensini-Per Kroldrup trió igyekszik megakadályozni az ellenfél támadásait, elöl pedig a Fava Passaro-Vincenzo Iaquinta-Jörgensen hármas rohamoz. Középen már több a variációs lehetőség, bár a cseh Jankulovski csak a lehető legritkább esetben marad ki a kezdők közül, mint ahogyan Giampiero Pinzi is csak egy találkozóról hiányzott.

Az előző idényhez képest a legnagyobb hiányzó azonban Pizarro, aki a bajnokság elején még kihagyhatatlan volt, ám összeszedett egy könnyebb sérülést, és ezért pihenőre kényszerült. A hivatalos indoklás szerint még mindig ezért nem játszik, ám a chilei középpályás szerint a dolognak más oka van: ő ugyanis váltig állítja, hogy már tökéletesen felépült, és Spalletti a vezetőség nyomására nem játszatja, a focista ugyanis nem tudott megegyezni az elnökséggel szerződéshosszabbításáról. A játékos jelenlegi kontraktusa 2005-ig érvényes, amit a klub 2008-ig szeretne meghosszabbítani; az új szerződés szerint a focista évi félmillió eurót kapna. Pizarro azonban ennek a dupláját szeretné, amit az Udinese nagy valószínűséggel nem fog kifizetni, így a tárgyalások megakadtak.