Vágólapra másolva!
Az egyik lába rövidebb a másiknál David Beckhamnek, a Real Madrid angol válogatott labdarúgójának. Az orvosok erre már akkor felhívták a klasszis figyelmét, amikor a Manchester Unitedtől a spanyol sztárcsapathoz igazolt.

"Megmondták, hogy a bal lábam rövidebb" - mondta Beckham a News of the World című angol lapnak. "Hozzátették, hogy ez egyébként gyakori az embereknél, az én esetem egy kicsit eltér a többitől. Egyébként egészen az átigazolásomig fogalmam sem volt erről, nem éreztem semmi különöset."

Az orvosok szerint ez az apró rendellenesség az egyik oka, hogy Beckham gyakran bajlódik kisebb sérülésekkel. A középpályás a mindennapok során cipőbetétet használ, de a futballcipőbe nem tesz ilyet.

"Nem viselek cipőbetétet játék közben. Nem szeretem, mert éreznem kell a cipőt, legfőképp a szabadrúgások során" - tette hozzá Beckham.