Vágólapra másolva!
A listavezető AS Monaco mögött hatalmas a tülekedés a dobogós helyekért a francia pontvadászatban, és 23 forduló után éppen az AJ Auxerre állt a második pozícióban. Guy Roux együttese az 1996-os bajnoki cím óta csak egyszer végzett az első három között, így aztán a mostani remek szereplés nagy örömmel tölti el a klub szurkolóit - különösen, hogy a bajnokság kezdete nem sok jót ígért.

A klub fanatikusai már megszokhatták, hogy legnagyobb kedvenceik bizonyos időközönként elhagyják a csapatot egy-egy patinásabb és sikeresebb egyesület kedvéért, és az előző bajnokság végeztével bizony úgy tűnt, hogy ezúttal is nagy elvándorlás lesz az AJ Auxerre-nél.

Az exodusból azonban szinte semmi nem lett, a játékospiacon rendkívül kapós labdarúgók közül Djibril Cissé, Olivier Kapo, Philippe Mexes és Jean-Alain Boumsong is maradt, így aztán Guy Roux szinte teljesen ugyanazzal a kerettel dolgozhatott. A különbség mindössze annyi volt, hogy a fent felsorolt focisták egy része fejben mintha már a következő klubjánál lett volna, hiszen mindannyian tisztában voltak vele, hogy 2004 nyarán már biztosan távoznak.

Így aztán a pontvadászat elején meglehetősen felemásan szerepelt a csapat: a hazai mérkőzéseken ugyan jól teljesített, idegenben azonban még pontot sem nagyon tudott szerezni, így aztán csak a középmezőnyben tanyázott.

Idegenbe szorulhat a Brive
Elképzelhető, hogy kénytelen lesz idegenben lejátszani a Paris Saint-Germain elleni negyeddöntőjét a labdarúgó Francia Kupa meglepetéscsapata, a negyedosztályú Brive, a szövetség (FFF) ugyanis úgy határozott, hogy az együttes stadionja - amelyben általában rögbi-találkozókat játszanak - nem alkalmas helyszín. Az FFF egy hetet adott arra, hogy a házigazdák elvégezzék a szükséges változtatásokat, ha ez nem sikerül, akkor a Brive valószínűleg Toulouse-ban fogadja nagyhírű riválisát. Az amatőr csapat az előző forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatva az élvonalbeli, címvédő Auxerre-t búcsúztatta. A negyeddöntő mérkőzéseit márciusban rendezik.
(MTI)


A hazai fellépéseken továbbra is prognosztizálni lehetett a három pontot (az Abbé Deschamps stadionban lejátszott eddigi 11 összecsapásból kilencet megnyertek Cisséék, amivel az AS Monaco után övék a legjobb otthoni teljesítmény), az idegenbeli szereplés viszont ugrásszerűen feljavult: a TFC elleni diadal óta további négy összecsapáson sikerült vendégként győzni.

Különösen az elmúlt hetek eredményei tiszteletet parancsolóak, hiszen sorozatban négy mérkőzését úgy nyerte meg a gárda, hogy még csak gólt sem kapott, ellenben 11-szer betalált. Az előző szezonban a legkiválóbb csapatrésznek számító védelem (amely a legutóbbi pontvadászatban a legkevesebb gólt kapta az élvonalban, szám szerint 29-et) tehát végre megint összekapta magát.

Sokak szerint elsősorban itt voltak mentális problémák a bajnokság elején, leginkább a két középső védővel, a válogatott Boumsonggal és Mexesszel, akik egyaránt távozni akartak a nyáron. Nekik idő kellett, amíg feldolgozták: ebben a szezonban még az AJA sikereiért kell mindent megtenniük, hiszen ezzel a saját piaci értéküket is növelik. Boumsong esetében időközben már el is dőlt, hogy hol folytatja pályafutását, hiszen a télen megegyezett a skót Rangers FC vezetőségével, és a nyártól Glasgow-ban focizik majd. Mindez azért okozott kisebb meglepetést, hiszen korábban a Liverpool FC tűnt biztos befutónak.

Persze nem Guy Roux-ról lenne szó, ha nem találta volna meg már most Boumsong utódját: pár nappal azután, hogy a bekk aláírt a Rangershöz, az Auxerre-nél bejelentették, hogy a klub megegyezett a cseh válogatott alapemberével, René Bolffal. A Baník Ostrava futballistája az Eb-selejtezők során egyetlen percet sem hagyott ki, így nagy szerepe van abban, hogy csapata vezeti a cseh pontvadászatot, ráadásul (ami nagyon fontos) Roux-ra is jó benyomást tett.

"Egy napot töltöttünk együtt, amikor itt járt, hogy átessen az orvosi vizsgálaton, és nagyon egyenes embert ismertem meg benne. Rendkívül tapasztalt középhátvédről van szó, aki olyan focisták ellen is megállta a helyét, mint Patrick Kluivert és Ruud van Nistelrooy" - mondta az újdonsült szerzeményről az AJA veterán mestere.

Nagy kérdés, hogy a többi, minden bizonnyal távozó labdarúgó helyére ki érkezik majd. Mert az már most bizonyosnak tűnik, hogy Djibril Cissé a Liverpool FC-ben folytatja pályafutását (a csatár már járt is az Anfield Roadon a télen, és nagyon elégedett volt az ott látottakkal), és Olivier Kapónak is lejár a szerződése, vagyis ingyen igazolhat majd más klubhoz. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a fenti focisták egyelőre teljes energiával jelenlegi csapatukra koncentrálnak, és szeretnének minél jobb helyezéssel búcsúzni Auxerre-ből - Guy Roux pedagógiai érzéke tehát nem mondott csődöt.