Középcsapat lett a Serie A csodaújoncából

A Chievo Verona számára a legutóbbi nyári holtszezon is éppen úgy telt, mint az egy évvel korábbi: a csapat legjobb játékosai távoztak Veronából, Luigi del Nerinek pedig a helyükre érkezőkből kellett néhány hét alatt olyan csapatot építenie, mely megfelel az első osztály követelményeinek. Mindez tavaly remekül sikerült a mesternek, s az idei szerepléssel sincs különösebb gond, bár már nem a Chievo pazar támadófutballjának dicséretétől hangos az olasz és a világsajtó.

Amikor a veronai kiscsapat 2001 nyarán, története során először, feljutott az olasz labdarúgó-bajnokság legfelső osztályába, minden szakértő és szurkoló (persze a néhány fanatikus Chievo-rajongót leszámítva) biztos volt benne, hogy a kék-sárgák, ahogy jöttek, úgy szépen vissza is zuhannak a másodosztályba. Enyhén szólva nem nekik lett igazuk.

A javarészt ismeretlen játékosokból álló gárda olyan játékkal rukkolt ki, amelyet hosszú évek óta senkitől sem láttak Itáliában. Attraktív támadófutballjával a Chievo mindenkit elvarázsolt, sokáig a dobogóért harcolt az újonc, majd végül az UEFA-kupa-indulást érő ötödik helyen zárta története első Serie A-s szezonját. A sikernek azonban természetesen ára volt.

A Luigi del Neri által megálmodott taktikában kulcsszerepet kapott két szélső közül a bal oldalon játszó Christian Manfredinit a Lazio, míg a gárda egyik középcsatárát, Bernardo Corradit az Internazionale csábította el Veronából, ugyanis a sztárklubok által kínált fizetéssel a kiscsapat péküzemet vezető elnöke, az akkor mindössze 32 esztendős Luca Campedelli nemigen tudott versenyezni. De legalább az értük kapott pénzből sikerült egy nagy nevet igazolni. Bár a német Oliver Bierhoff akkor már túl volt pályafutása csúcsán, Del Neri fontos szerepet szánt neki a következő szezonban.

Manfredinin és Corradin kívül még egy kulcsember, a jobboldali középpályás, Eriberto sem kezdhette a Chievóval a második idényt. Ugyanis kiderült róla, hogy nem is annyira Eriberto, és nem is 23 éves, a turpisságért pedig a brazil féléves eltiltást kapott. De nélkülük és a szezon közben az AS Romához távozott házi gólkirály, Massimo Marazzina nélkül is remekül szerepelt a csapat: az utolsó forduló utolsó percéig versenyben volt a hatodik helyért, végül hetedikként zárt, és az olasz futballtársadalom ismét egy emberként emelt kalapot Del Neri és csapata előtt, amelyet akkor már a repülő szamarakként emlegettek.

A mestert azonban sem a hirtelen jött hírnév, sem a sztárklubok (AS Roma, Lazio, Internazionale, FC Barcelona) nem szédítette meg, dolgozott tovább. Mégpedig egy teljesen új csapattal. Ugyanis a szezon előtt szinte a teljes kezdő csapat távozott, a helyükre érkezők pedig nagyrészt fiatal, rutintalan játékosok voltak. A két éven át sikereket elért csapatból a védelmen kívül csak a középpálya "esze", Simone Perrotta maradt, köré építette fel Del Neri az új, immáron harmadik Chievót.

Ez a gárda azonban már nagyon kevéssé hasonlít arra, amely két évvel korábban országot-világot ámulatba ejtett. Luca Marchegiani ugyan remek és nagyon rutinos kapus, de a szurkolók szemében nem tudja pótolni a valóságos jelenségként számon tartott Cristiano Lupatellit; a középhátvéd Andrea Barzagli a szezon egyik legnagyobb felfedezettje, de még nincs annyi tapasztalata, mint Nicola Legrottagliének.

A középpálya jobbszélére ugyan visszatért Eriberto (igaz, immár Lucianóként), de a féléves kihagyás és az Internél eltöltött balsikerű ősz után nem találja tavalyelőtti önmagát. A másik oldalon Del Nerinek a mai napig nem sikerült megtalálnia Manfredini méltó utódát, a pálya közepén a Palermóba költözött Eugenio Corini hagyott maga után máig betöltetlen űrt; a csatársorban pedig nincsenek olyan egyéniségek, mint Corradi vagy Marazzina. Ezt jól jelzi, hogy 24 forduló után a csapat házi gólkirálya, Federico Cossato mindössze négy gólnál tart.

A nyáron igazolt játékosok pedig nem tudták olyan sztárrá kinőni magukat, mint amilyenné a távozottak váltak Veronában. Ugyan a már említett Marchegianin és Barzaglin kívül Andrea Zanchetta, Franco Semioli, Amauri és Mário Alberto Santana is általában tagja a kezdő csapatnak, de utóbbiak nem azért, mert olyan fantasztikus teljesítményt nyújtanának (hiszen csatár létére Amauri kettő, Santana három gólnál jár a bajnokságban), hanem mert nem nagyon áll más a mester rendelkezésére.

Fentiek eredményeképpen az első 24 fordulóban 29 pontot gyűjtött a gárda, amellyel a kilencedik helyet foglalja el a tabellán. Egy éve a bajnokság hasonló szakaszában 13, a feljutás évében pedig tíz ponttal állt több ennél a csapat neve mellett. Emellett a sárga-kékek taktikája is átalakult: már nem a mindent elsöprő támadójáték jellemzi a veronaiakat, a szurkolók szerint már nincs meg az a tűz és az a mindent elsöprő támadó szellem a csapatban, ami a feljutás előtti és utáni évben a gárda legfőbb jellemzői voltak.

Persze egy kiscsapattól (hiszen a Chievo még mindig az, és mindig is az lesz) egyáltalán nem rossz a jelenlegi pozíció, csak hát az előző két szezonban nyújtott pazar teljesítményével a gárda alaposan elkényeztette a szurkolóit, és talán önmaga számára is átugorhatatlanul magasra tette a lécet.