Vágólapra másolva!
Paolo Maldini, az AC Milan labdarúgócsapatának kapitánya 2006 nyaráig meghosszabbította szerződését. Az egyéves hosszabbítás lejártakor 38 éves lesz a már most legendának számító hátvéd.

"Szerződésem 2005 június 30-án jár le, most további egy évet hosszabbítok. Még nem írtam alá, de ez már csak formaság, szóban megegyeztünk" - nyilatkozta Maldini a Bajnokok Ligája-győztes klub honlapján.

Az olasz védő, aki júniusban tölti be 36. életévét, idén kirobbanó formában futballozik, s nagy része van abban, hogy a Milan 10 pont előnnyel vezeti a bajnoki tabellát, s a BL-ben már szinte bent van a legjobb négy között a Deportivo La Coruna elleni keddi 4-1-gyel. Maldini éppen a galíciai csapat ellen játszotta 130. európai kupameccsét, ami abszolút csúcsnak számít, mivel megdöntötte a holland Frank de Boer eddigi rekordját.

Maldini annyira jól játszik, hogy újra meg újra kísérletet tesznek visszacsábítására az olasz válogatottba, amelynek úgyszintén csúcstartója 126 fellépéssel. A hátvédre a júniusi, portugáliai Európa-bajnokságon óriási szükség lenne, ő azonban ragaszkodik eredeti elhatározásához, amit a 2002-es távol-keleti világbajnokság után tett: többé nem ölti fel a címeres mezt.

Igen ám, de Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, egyszersmind a Milan elnöke a minap kijelentette, hogy megpróbálja rábeszélni Maldinit a visszatérésre a válogatottba. A játékos azonban így reagált a hírre: "Ha netán úgy döntenék, hogy visszamegyek a válogatottba, akkor azt közvetlenül Trapattoni kapitánnyal közölném, nem pedig az újságokon keresztül."

Ch. Gáll András

[origo]