Vágólapra másolva!
Jobbnál jobb mérkőzéseket kínálnak a topligák hétvégi fordulói, Spanyolországban a Real-Barcelona, a Bundesligában a müncheni derbi, az olaszoknál az Inter-Lazio, Angliában pedig a MU-Liverpool találkozó ígér minőségi futballt és nem kevés izgalmat.

A hétvégén minden más mérkőzés háttérbe szorul a spanyol első osztályban, vasárnap rendezik ugyanis a Real-Barcelona örökrangadót. A két ősi riválist mindössze hét pont választja el egymástól, úgyhogy a tét a szokásosnál is nagyobb, a Realnak azért kell győzni, hogy tartsa a lépést a Valenciával, a Barcának meg azért, hogy megmaradjon a matematikai esélye a bajnoki címre, illetve, hogy megtartsa harmadik helyét a Deportivo előtt.

A katalánoknál játékra jelentkezik a combsérüléssel bajlódó Puyol, így gyakorlatilag mindkét alakulat a legjobb kezdőtizenegyét küldi pályára. Eddig hetvenháromszor csaptak össze a Bernabéuban, és negyvenhét hazai siker mellett tizennégy döntetlent, illetve tizenkét Barca győzelmet jegyez a statisztika. A jelenlegi forma alapján jó esély van rá, hogy Rijkaard csapata legyőzze a Realt (ami egyébként utoljára az 1997-98-as idényben sikerült), hiszen az utóbbi tizenöt bajnokiján tizenhárom győzelem és két döntetlen a mérlege.

A Valencia csütörtökön gól nélküli döntetlent játszott a Villarreal elleni UEFA-kupa elődöntőben, vasárnap pedig szintén komoly erőpróba előtt áll Rafa Benítez együttese, mert a mindig, mindenkire veszélyes Bilbao otthonába látogat. Ősszel csak nehézkesen gyűjtötte be a három pontot a Valencia, úgy, hogy mindkét csapat kihagyott egy büntetőt.

A Deportivo szerdán a Porto ellen kapura teljesen veszélytelen volt, a Málaga ellen azonban aligha játszanak még egyszer ilyen rosszul a galíciaiak, nem is nagyon tehetik meg, mert a múlt heti Valladolid elleni botlás következményeként hosszú idő után lecsúsztak a dobogóról. Pikáns párosításnak tűnik a Celta Vigo-Osasuna találkozó, hiszen a szezon elején inkább a Celtát lehetett UEFA-kupás helyre várni, és a pamplonaiakat az alsóházba, ehhez képest az Osasuna hatodik, a vigóiak pedig azért harcolnak, hogy szégyenszemre nehogy kiessenek azok után, hogy a 16 közé jutottak a BL-ben.

A Mallorca számára is rezeg a léc, a Valladolid elleni őszi meccs után még ötödik helyen álltak a piros-feketék, jelenleg a tizenhetedikek, és hétvégén azért is fontos lenne számukra a siker, hogy egy közvetlen vetélytárstól vegyék el a pontokat. A nagy derbi árnyékában a hétvégén egy másik Madrid-Barcelona párharcra is sor kerül, az Atlético Madrid rapszodikus teljesítménye miatt állandó ingázásban van a középmezőnyben, az Espanyol viszont nem nagyon mozdul alulról, így kérdés mire mennek egymással a felek egymással a kisebbik barcelonai csapat pályáján.