Vágólapra másolva!
Marcello Lippi, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus vezetőedzője a szezon végén elhagyja a csapatot.

"Fantasztikus időszak volt ez az életemben, de úgy érzem, eljött az ideje, hogy távozzak" - nyilatkozta a szakember.

Lippi immáron második időszakát zárja le a torinói együttesnél, hiszen 1994 és 1999 között volt már egy sikerkorszaka: akkor többek között BL-t nyert, s három bajnoki címet szerzett a gárdával.

Az 54 éves tréner 2001 júniusa óta irányította újra a csapatot, amellyel 2002-ben és 2003-ban is bajnoki címet szerzett, valamint tavaly bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe is, ahol a Milan tizenegyesekkel bizonyult jobbnak.

Ebben az idényben a Juventus önmagához képest rendkívül gyengén szerepel, hiszen a harmadiknál már nem valószínű, hogy jobb helyen végez, valamint a Deportivo ellen a BL-ben már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerült, ráadásul kettős vereséggel.