Vágólapra másolva!
Május 19-én Göteborgban Marseille-Valencia döntőre kerül sor az UEFA-kupában, minthogy a gól nélküli első mérkőzések után a francia csapat Drogba duplájával 2-0-ra legyőzte a Newcastle-t, míg a Valencia a spanyol házirangadón Mista büntetőjével búcsúztatta a Villarrealt.

A 18. percben egy gyors ellentámadás után Drogba kapott nagyszerű indítást, s még vagy 20 méteren keresztül vezette a labdát, majd egy pazar csellel becsapta védőjét, Hughes-t, és ballal, 10 méterről Given mellett a bal sarokba lőtt. A második félidőben újra csak az elefántcsontparti csatár volt eredményes, mégpedig egy jobbszélről érkező lapos szabadrúgást 11 méterről, senkitől sem zavartatva bevágott a kapu bal oldalába.

A Marseille teljesen megérdemelten jutott be a fináléba, a hazaiak hőse pedig egyértelműen a duplázó Drogba volt, akit a minap a francia liga legjobb játékosának választottak meg, s idén már 11 gólnál tart az UEFA-kupában. A Newcastle pedig tovább folytatta kupagyőzelmekben ínséges időszakát, a Szarkák utoljára 35 éve nyertek kontinentális trófeát.

Az OM ellenfele a Valencia lesz a május 19-ei, göterborgi döntőben, miután Rafael Benitez csapata a másik elődöntőben Mista 11-es góljával legyőzte az Intertotó-kupából a legjobb négyig jutott Villarrealt.

UEFA-kupa, elődöntő, visszavágók:
Olympique Marseille (francia) - Newcastle United (angol) 2-0 (1-0)
vezette: Michel (szlovák)
Marseille, 60 ezer néző
OM: Barthez - Ferriera, D. Santos, Méité, Flamini, Beye - Hemdani, N'Diaye, Meriem, Marlet (Batlles, 81.) - Drogba (Vachousek, 90.).
Newcastle: Given - O'Brien, A. Hughes, Bramble, Bernard - Speed, Ambrose, Robert, H. Viana (Bowyer, 65.) - Shearer, Ameobi.
gól: Drogba (18., 82.)
továbbjutott: az OM, 2-0-s összesítéssel.

Valencia (spanyol) - Villarreal (spanyol) 1-0 (1-0)
Valencia, 45 ezer néző
vezette: Hauge (norvég)
Valencia: Canizares - C. Torres, Ayala, Marchena (Pellegrino, 74.), Garrido - Albelda, Baraja, Sissoko (Vicente, 62.), Xisco - Angulo, Mista (Aimar, 78.).
Villarreal: Reina - Belletti, Álvarez, Coloccini - Cases, Battaglia, Josico (Guayre, 86.), Roger, Riquelme - José Mari, S. Anderson.
gól: Mista (16., 11-esből)
tj: a Valencia, 1-0-val.