Vágólapra másolva!
A hét végén, soraiban a magyar válogatott védővel, Bódog Tamással, végre sikerült az FSV Mainznak, amire két éve vártak a német klubnál. Nevezetesen a feljutás a Bundesliga élvonalába, amelyről az elmúlt két esztendőben rendre a záró fordulóban csúszott le a mainzi együttes. Ráadásul az említett években mindig Bódog csapata várta előnyösebb helyzetben az utolsó kört, szemben a mostanival, amikor a riválisok botlására is szükség volt az örömhöz, mégis most sikerült a hőn áhított élvonalba jutás.

A sikerről és az ünneplésről beszélgettünk a még mindig Németországban tartózkodó Bódog Tamással.

- Mivel a Werder Bremen elleni kupadöntőre készülő Alemannia Aachen jobban állt az utolsó kör előtt, mennyire bíztak abban, hogy végre sikerül a feljutás?
- Titokban bíztunk benne, hiszen szerencsénkre a bennmaradás miatt a Karlsruhénak is égetően szüksége volt az Aachen elleni pontokra, s amikor megtudtuk, hogy nem hiába reménykedtünk, a városban szinte mindenkit szétvetett a boldogság. Visszakaptuk a sorstól, amit két évig elvett tőlünk.

- Szerveztek ünnepséget is a klubnál?
- Isten őrizz! Az elmúlt két év szomorú tapasztalata alapján, amikor mindenki behűtötte a pezsgőket, majd az utolsó fordulókban rendre lemaradtunk a sikerről, ezúttal senki sem készült a fesztiválra. Annál jobban sikerült a spontán ünneplés. Mainzban mintegy nyolcvanezer ember gyűlt össze a csapat köszöntésére, a stadion dugig megtelt, a Városházán pedig az összes játékos beírta a nevét a város Aranykönyvébe. Ezután családostul egy szállodába mentünk a vezetőkkel együtt, és hajnalig ünnepeltük, hogy végre sikerült az, amire két évig hiába vártunk.

- A vezetőkkel beszélt már a jövőről?
- Olyannyira, hogy két hónappal ezelőtt megegyeztünk, majd két évvel meghosszabbítottuk a szerződésemet. Számomra öröm ez, hiszen idén leszek harmincnégy éves, s úgy tervezzük a feleségemmel, hogy amikor lejár a szerződésem, ikreink éppen iskolába mennek, vagyis ideje is lesz hazatérni. Persze, ki tudja, mit hoz a jövő, megeshet, hogy még egy évet ráhúzok Németországban. A lényeg, hogy kerüljenek el a sérülések.

- A magyar válogatottnál nem került szóba a neve?
- Lehet, hogy szóba került, ám amióta beiktatták, még nem beszéltem Lothar Matthäusszal. Boldog lennék, ha szerepelhetnék még címeres mezben, de ha ez már nem jön össze, akkor sem lehetek elégedetlen pályafutásom utóbbi éveivel, hiszen az Ulm után most már a Mainz együttesével is sikerült a Bundesliga elitmezőnyébe kerülni.

- Mikor kezdődik a felkészülés az új idényre?
- Június huszadikán Svédországba utazunk egy összeszoktató, laza túrára, s csak ezt követően következnek a kemény edzések. A héten a családdal Mallorcára utazunk üdülni, majd június harmadikán megyünk haza, amit már mindannyian nagyon várunk, hiszen mindenhol jó, de a legjobb otthon, Magyarországon.

Bánki József