Vágólapra másolva!
Southamptonban a rendkívül sikeres 2002-2003-as idény után valószínűleg kevesen gondolták, hogy a következő pontvadászatot új edzővel fejezik majd be, hiszen Gordon Strachannel mindenki elégedett volt a Szenteknél. A skót tréner azonban már a bajnokság közben bejelentette, hogy az idény végeztével távozik, majd a gyengébb eredmények miatt már februárban felállt a kispadról, átadva a helyét honfitársának, Paul Sturrocknak.

A Szentek tavaly hosszú idő után ismét kvalifikálták magukat a nemzetközi porondra, köszönhetően annak, hogy bejutottak az FA-kupa döntőjébe, és a Premier League-ben is beverekedték magukat az első tíz közé, amire korábban sohasem volt példa. Nem csoda tehát, hogy rendkívül optimista volt a hangulat a szezon előtt, főleg, hogy a keretet a Wayne Bridge eladásából befolyt összegből viszonylag jól sikerült megerősíteni.

Az optimistábbak akár a Bajnokok Ligájába való kijutást sem tartották elképzelhetetlennek, és az idény nem is kezdődött rosszul a csapat számára, de később alaposan visszaesett a gárda teljesítménye: előfordult, hogy nyolc egymást követő mérkőzésből hét alkalommal nem tudott gólt szerezni az együttes, és ennek köszönhetően visszacsúszott a középmezőnybe. Mivel a szakvezető, Gordon Strachan szerződése a szezon végéig szólt, így a tréner, megelőzve a találgatásokat, bejelentette: a bajnokság végeztével távozik a klubtól.

A bejelentés azonban nem hozott kedvező változást, sőt, a játékosok körében még nagyobb lett a bizonytalanság, ami az eredményeken is meglátszott. A február 10-i, Arsenal FC elleni hazai vereség után Strachan azonnali hatállyal lemondott posztjáról, így a gárda szakvezető nélkül maradt. Ideiglenes hatállyal az utánpótláscsapat mestere, Steve Wigley került a gárda élére, és két összecsapáson irányította az együttest (az Everton FC és a Blackburn Rovers ellen is döntetlent értek el a Szentek), majd bejelentették, hogy a klub a skót Paul Sturrockkal kötött szerződést.

Sturrock kinevezése annyiban nem jelentett meglepetést, hogy személyében egy Strachanhez hasonló stílusú és habitusú tréner került a kispadra. Sturrock játékosként csak a Dundee Unitedben futballozott, és 1989-es visszavonulása után azonnal helyet kapott az egyesület szakmai stábjában. Később megfordult a St. Johnstone FC-nél, majd volt a Dundee United vezetőedzője is, legutóbb pedig az angol Plymouth Argyle-nél dolgozott, meglehetősen sikeresen: 2002-ben megnyerte a negyedik vonal küzdelmeit a csapattal, és a későbbiekben a harmadosztályban is benntartotta a gárdát.

Amikor március 4-én otthagyta a Zarándokokat (ez a Plymouth beceneve), a klub a Division Two-ban is az első helyen állt. Az új szakvezető bemutatkozása remekül sikerült, hiszen első meccsén a Szentek 2-0-ra legyőzték a Liverpool FC-t, de túl sok sikerélményben azért nem volt része a bajnokság végén, hiszen az utolsó öt fordulóban a gárda csak két pontot gyűjtött. A Southampton FC így végül a 12. helyen zárta az idényt, de mindenki tisztában volt vele, hogy Sturrock igazi munkája a nyáron kezdődik majd.

Ennek első lépése a szakmai stáb átalakítása volt: a korábbi pályaedző, Garry Pendrey elhagyta az egyesületet, és a helyére az a Kevin Summerfield érkezett, aki már a Plymouthnál is Sturrock munkáját segítette. A várakozásokkal ellentétben azonban másik pályaedzője, John Blackley nem követte Sturrockot Southamptonba. Ami a játékoskeretet illeti, az új mester az idény utolsó mérkőzéseit a kísérletezésre használta fel (ennek is voltak köszönhetőek a gyengébb eredmények): így legalább élesben próbálhatta ki, hogy mit tudnak a csapat fiatal focistái.

A lehetőséget leginkább a francia Yoann Folly tudta megragadni, aki bejátszotta magát a kezdők közé, és vele minden bizonnyal a jövőben komolyan számol majd a mester. Azt egyelőre nem tudni, hogy kik távozhatnak a St. Mary's Stadiumból, de két új érkező neve már biztos, és további igazolások is várhatóak. A legelső erősítés Trinidadról érkezett: a 19 esztendős, válogatott Kenwyne Jones próbajátékon győzte meg a klub vezetőségét arról, hogy érdemes őt szerződtetni. Érte még nem kellett fizetni, az Ajax Amsterdamtól megvett belga balhátvéd, Jelle van Damme vételára azonban 2,5 millió font körül volt.

A mindössze húszesztendős játékos fiatal kora ellenére már tapasztalt labdarúgónak számít, hiszen futballozott a BL-ben, és a belga válogatottban is bemutatkozhatott. A jelek szerint tehát a Szentek elsősorban olyan fiatal focistákat szeretnének igazolni, akik azért már rendelkeznek némi nemzetközi rutinnal: erre utal az is, hogy az egyesület bejelentkezett az amerikai válogatott támadóért, DaMarcus Beasleyért is, ám a focista játékjogával rendelkező Észak-Amerikai Liga, az MLS egyelőre nemet mondott az angoloknak.