Vágólapra másolva!
Július 9-13-a között a hagyományos Kirin-kupán két európai csapat lesz a japán labdarúgó-válogatott ellenfele. Mind Szlovákia, mind Szerbia-Montenegró együttese fiatal játékosokkal utazik a Távol-Keletre, déli szomszédunk keretében helyet kapott Dragan Vukmir, a Ferencváros védője is.

A hagyományoknak megfelelően a Japán Labdarúgó Szövetség idén is megrendezi a Kirin-kupa elnevezésű hármas tornát, amelyre ezúttal Szlovákia és Szerbia-Montenegró kapott meghívást. A viadal győztese százezer dollárral gazdagodik, a második helyezett ötven, a harmadik tízezer dollárt kap.

Először mutatkozhat be hazája, Szerbia-Montenegró válogatottjában Dragan Vukmir, a Ferencváros védője. Ilija Petkovic szövetségi kapitány több újoncot is meghívott csapatába, köztük a már jó ideje szemmel tartott Vukmirt, akit többször tekintettek meg Budapesten a szerb szövetség szakemberei.

"Nem turistaként, hanem komoly résztvevőként utazunk Japánba. A torna az augusztusi, Szlovénia elleni barátságos meccsel együtt rendkívül fontos állomás a világbajnoki selejtezőkre való felkészülésben" - nyilatkozta Petkovic. A kapitány hat olyan játékost is nevezett keretébe, aki nyáron még az U21-es Európa-bajnokságon szerepelt.



A Kirin-kupa menetrendje

július 9.
Japán - Szlovákia
július 11.
Szlovákia - Szerbia-Montenegró
július 13.
Japán - Szerbia-Montenegró

A torna történetében egyszer, 1993-ban a magyar nemzeti csapat is szerepelhetett: a Jenei Imre dirigálta gárda március 7-én 1-0-ra nyert a házigazda ellen, majd három nappal később gól nélküli döntetlennel zárt az Egyesült Államok ellen.



A japán válogatott brazil szakvezetője, Zico nem számíthat klasszisai közül a lábtöréséből gyógyuló Fulham-középpályásra, Inamotóra, illetve Nakata Hidetosira sem. De hiányzik a keretből a Feyenoordban szereplő Ono, illetve a hamburgi Takahara is.

a szerb-montenegrói keret
kapusok: Dragoslav Jevric (Vitesse), Zoran Banovic (FK Sutjeska), Vladimir Stojkovic (FK Zemun)
védők: Dragan Sarac (Crvena zvezda), Aleksandar Pantic (FK Obilic), Bojan Neziri (Metalurg Donyeck), Djordje Jokic (OFK Beograd), Milan Dudic (Crvena zvezda), Dragan Vukmir (Ferencváros), Dusan Petkovic (Szpartak Moszkva)
középpályások: Dragan Mladenovic (Crvena zvezda), Milos Maric (FK Zeta), Sasa Ilic (FK Partizan), Simon Vikcevic (FK Partizan), Bojan Zajic (FK Obilic), Jovan Markovski (FK Zeleznik)
csatárok: Savo Milosevic (Celta Vigo), Danko Lazovic (Feynoord), Milos Kolakovic (OFK Beograd), Nenad Jesterovic (Anderlecht), Ivan Boskovic (FK Sutjeska)

a szlovák keret
kapusok: Kamil Contofalsky (Zenit), Dusan Pernis (Dubnica)
védők: Martin Poljovka (Trnava), Peter Dolezaj (Zilina), Borbély Balázs, Ján Durica (mindkettő Artmedia Bratislava), Martin Skrtel (Trencín), Marek Cech (Inter), Dalibor Pleva (Dubnica)
középpályások: Dusan Sninsky (Zilina), Ivan Belák (Púchov), Igor Zofcák, Rudolf Urban (Ruzomberok), Dovicovic (Dubnica)
csatárok: Lubos Reiter, Peter Babnic (Olomouc), Peter Kiska (Zilina), Mário Breska (Púchov).