Vágólapra másolva!
Halálos kimenetű baleset okozásával és a segítségnyújtás elmulasztásával vádolják Lee Hughest, az angol élvonalba idén feljutott West Bromwich Albion labdarúgóját, Gera Zoltán újdonsült csapattársát.

A futballista tavaly november 22-én 100 ezer fontot érő Mercedes CL55 Coupéjával autózott Coventryben, de elvesztette uralmát a jármű felett, és összeütközött egy Renault-val, amelyben öten utaztak. A karambolt a túl nagy sebességgel hajtó Hughes okozta, aki elmenekült a helyszínről, ráadásul a rendőrségen is csak több mint egy nappal később jelentkezett.

A vétlen sofőr melletti ülésen utazó 56 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg hárman súlyos sérüléseket szenvedtek.

Hughes az első, hétfői meghallgatáson halálos kimenetű baleset okozás vádjában ártatlannak vallotta magát, de a segítségnyújtás elmulasztását és a hatóság elől való menekülés tényét beismerte.