Vágólapra másolva!
Az előző szezonban a Valencia megnyerte a spanyol bajnokságot és az UEFA-kupát is, tehát a fehér-feketék szereplése semmiképpen nem mondható sikertelennek. Ezeket az eredményeket nem lesz könnyű felülmúlni, de a jelek szerint a csapat régi-új edzője, Claudio Ranieri kísérletet tesz rá, hiszen egyre-másra igazolja a nemzetközi futballpiacon igencsak keresettnek számító játékosokat. Az pedig korántsem véletlen, hogy valamennyi új szerzemény olasz, akárcsak a mester.

A Valencia CF remekül összerakott, rendkívül tudatosan futballozó csapat, csupán egy igazi befejező csatár hiányzik ahhoz, hogy a klub hosszabb távon is a legnagyobbak közé tartozzon Európában - hangzik el már évek óta a Turia-parti város egyik büszkeségével kapcsolatban.

A tavasszal befejeződött szezonban nem volt gond legelöl sem, hiszen Mista 19 góllal zárta a bajnokságot, amivel a negyedik helyen végzett a góllövőlistán Ronaldo, Raúl Tamudo és Júlio Baptista mögött.

Claudio Ranieri nyilván nagyra tartja Mista teljesítményét, mégis valószínű, hogy a tehetséges csatár ősszel a kispadon (vagy egy másik klubban) találja magát, hiszen az olasz mester két honfitársát is leigazolta Mista posztjára. Ráadásul nem ismeretlen, feltörekvő ifjakról van szó, hanem két olyan futballistáról, aki ott volt Giovanni Trapattoni válogatottjában a portugáliai Európa-bajnokságon.

Marco di Vaio és Bernardo Corradi még sohasem játszott egy klubcsapatban, és valószínűleg ők sem gondolták, hogy erre egyszer majd egy spanyol gárdában lesz lehetőségük. Di Vaio a Juventus FC-t hagyta ott Ranieri kedvéért, Torinóban nem volt különösebben elégedett a helyzetével, mivel csak harmadik (negyedik) számú csatárnak számított a David Trézéguet-Alessandro del Piero páros (és Fabrizio Miccoli) mögött, Valenciában viszont minden bizonnyal kezdő lesz.

Akárcsak Corradi, akinek hasonló gondjai biztosan nem voltak a Laziónál, hiszen rendre a kezdő csapat tagja volt Roberto Mancini csapatában. Az ő klubváltását egy furcsa tulajdonsága vezérelte, nevezetesen az, hogy az általa elvégzett munkáért szeretne némi pénzt is kapni, márpedig erre Rómában az utóbbi hónapokban nem nagyon volt alkalma (van viszont rengeteg, igaz, nem sokat érő Lazio-részvénye).

Ugyanebben a cipőben járt a középpályás, Stefano Fiore is, aki szintén a Lazio kék mezét cserélte a nyáron a Valencia fehér-fekete szerelésére. Ők ketten csomagban érkeztek Corradival, ráadásul akciós áron. Az olaszok ugyanis évek óta tartoztak a Valenciának mintegy 14,5 millió euróval Gaizka Mendieta megvásárlása miatt, így ezt az összeget most levonták Fiore és Corradi árából, azaz a spanyoloknak csupán három és fél milliót kellett átutalniuk a közös európai valutából Rómába, ami ilyen szintű játékosokért aprópénznek számít (csak az arányok érzékeltetése végett: Didier Drogbáért több mint tízszer ennyit fizetett a Chelsea FC az Olympique Marseille-nek).

Ranieri ezzel még nem fejezte be honfitársai begyűjtését: két nappal Di Vaio (és két héttel a Fiore-Corradi duó) szerződtetése után leigazolta a legutóbb a Bolognában szerepelt Emiliano Morettit. Az ifjú balhátvéd sem tartózkodott otthon a nyáron, de ő nem Portugáliában járt Trapattonival, hanem Németországban Claudio Gentilével.

Ez a kontinensbajnokság sokkal jobban sikerült az olaszok számára, hiszen aranyéremmel tértek haza, nem kis részben Morettinek köszönhetően, aki csapata mind az öt mérkőzését végigjátszotta a tornán. Az egykoron a Juventus FC színeiben bajnoki címet nyert ifjú feladata a negyvenhez közeledő honfitársa, Amedeo Carboni helyettesítése, illetve hosszabb távon pótlása lesz, hogy Ranieri mennyire bízik a benne, azt jól jelzi, hogy ötéves szerződést kínált a védőnek, amit Moretti természetesen örömmel aláírt.

Jelenleg tehát öt olasz játékos található a Valencia keretében (Carboni még májusban aláírt újabb két évre), de közel sem biztos, hogy ez lesz a végleges szám, ugyanis az átigazolási időszak még javában tart, pénzük még van a spanyoloknak (kerestek bőven az UEFA-kupában), és nyilván Ranierinek is vannak még kedvencei hazájában.

Az egyetlen probléma az lehet, hogy az utóbbi években meglehetősen szűkös játékoskeret lassan kezd túl bővé válni, azaz könnyen elképzelhető, hogy a csapat meg fog válni néhány, Ranieri elképzeléseibe nem igazán illeszkedő játékostól. Az első eladás már meg is történt, és az új igazolások fényében nem meglepő, hogy a távozó egy csatár. Mégpedig a norvég John Carew, aki már az előző trénernek, Rafa Beníteznek sem volt a kedvence, valenciai pletykák szerint a mester egyszer azt mondta egy baráti társaságban, hogy előbb teszi be a csapatba a szertárost, mint a nyurga norvégot.

Végül egyikük szereplésére sem került sor, hiszen a szertáros maradt eredeti szakmájánál, Carew pedig tavasszal az AS Romához került, kölcsönbe. Most viszont végleg eladták, mégpedig a török Besiktasnak.