Vágólapra másolva!
Halálos kimenetű baleset okozásában és a segítségnyújtás elmulasztásában bűnösnek találták Lee Hughest, az angol élvonalba idén feljutott West Bromwich Albion labdarúgóját, Gera Zoltán újdonsült csapattársát.

A 28 éves futballista tavaly november 22-én 100 ezer fontot érő Mercedes CL55 sportkocsijával Coventryben autózott, de elvesztette uralmát a jármű felett, és összeütközött egy Renault-val, amelyben öten utaztak. A karambolt a túl nagy sebességgel hajtó Hughes okozta, aki elmenekült a helyszínről, ráadásul a rendőrségen is csak több mint egy nappal később jelentkezett.

A vétlen sofőr melletti ülésen utazó 56 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg hárman súlyos sérüléseket szenvedtek. Az ítéletet a hatnapos tárgyalás után hétfőn mondták ki a coventryi bíróságon, a futballistát hat év börtönre ítélték. Az áldozat családtagjai ujjongva és könnyezve fogadták az ítélet kihirdetését.