Vágólapra másolva!
A holland bajnokságban némileg szokatlan módon a három nagy egyike sem tudta begyűjteni a három pontot, az Ajax, a PSV és a Feyenoord is "csak" egy döntetlenre volt képes. Franciaországban egy meglepetéscsapat, az FC Metz áll az élen, miközben a bajnokesélyes PSG továbbra is nyeretlennek mondhatja magát. Skóciában lejátszották a szezon első Old Firm derbijét, amelyet a Celtic nyert, sorozatban hetedszer legyőzve nagy riválisát, a Rangerst.

Amikor az FC Metz megnyerte az első két bajnokiját, akkor sokan azt gondolták, hogy az előző idényben a kiesés ellen küzdő gárda ezt követően visszaesik majd, azonban nem ez történt. Négy forduló után még mindig a metziek vezetik a tabellát, és a hét végén idegenben verték a Marseille-t. A Metz mögött az Auxerre és a Lens áll, az előzetesen bajnokesélyesnek tartott PSG pedig még mindig nyeretlen.

A hétvége legnagyobb meglepetését a Ligue 1-ben kétségtelenül a Metz szerezte azzal, hogy Marseille-ből is elhozta a három pontot. A metziek a nyáron elsősorban az alacsonyabb osztályokból erősítettek, de ennek ellenére is remekül kapták el a rajtot, és egyetlen komoly igazolásuk, a kameruni Hervé Tum pedig csúcsformában focizik. Az FC Baseltől szerződtetett támadó ezúttal kettőt vágott az OM-nek: előbb az első félidőben, majd a meccs végén a ráadás perceiben, amikor a hazaiak 2-1-es hátrányuk tudatában kitámadtak. A Metz mögött a második helyen az az Auxerre áll, amely elméletileg szintén inkább gyengült, mint erősödött a holtszezonban, de Guy Roux csapata nem nagyon foglalkozik a papírformával: a Caen elleni győzelem már a harmadik volt a számára a szezon során, és így kilenc ponttal a második helyre jött fel a tabellán.

A két éllovas mögött négy együttes található egyaránt nyolc ponttal, és ezen csapatok között megtalálhatjuk a bajnoki címvédő Olympique Lyont is, amely újabb két brazil focistával erősített a hét végén. A válogatott védő, Cris be is mutatkozott a Lille elleni bajnokin, míg a fiatal csatár, Nilmar a lelátóról nézte, amint leendő csapattársai 1-0-ra nyernek Pierre-Alain Frau góljával. Ugyancsak nyolc ponttal rendelkezik az RC Lens, amely a hét végéig még csak gólt sem kapott a bajnokságban - most ugyan a Monaco támadója, Mohammed Kallon bevette a lensiek hálóját, de Nicolas Gillet erre válaszolni tudott, és a döntetlent azt jelenti, hogy a Lens még mindig veretlen.

Vasárnapra maradt a Paris Saint-Germain mérkőzése, és a fővárosiak győzelmi kényszerrel léptek pályára, elvégre az első három játéknapon mindössze egy pontot szedtek össze. Az újonc és szintén nyeretlen Saint-Etienne-nel szemben azonban nem kezdtek valami jól a párizsiak, elvégre a várva várt vezető találat sehogyan sem akart megszületni. A több mint negyvenezres közönség kezdte elveszíteni a türelmét, hát még amikor Frédéric Piquionne a vendégeknek szerzett vezetést. A drukkerek legnagyobb örömére a PSG öt perc alatt fordítani tudott, de az öröm nem tartott ki a meccs végéig, mert Piquionne két perccel a lefújás előtt megint betalált, így a párizsiak megint nem tudtak győzni.