Vágólapra másolva!
A Crystal Palace élvonalba jutása talán az előző szezon legnagyobb meglepetése volt Angliában, hiszen az idény elején a londoni egyesület a kieséshez közelebb állt, mint a tabella első feléhez. A Premier League első játéknapjai után a drukkerek csak abban bízhatnak, hogy megint valami hasonló fordulat következik majd be a csapat életében, hiszen négy mérkőzés után a Palace egyetlen ponttal az utolsó helyen áll.

A Crystal Palace legutóbbi élvonalbeli szereplése idején, az 1997-98-as idényben olyan focisták játszottak a klubban, mint a jelenleg a Werder Bremenben futballozó Valerien Ismael, a svéd Thomas Brolin vagy az olasz Attilio Lombardo (utóbbi még játékos-edzőként is tevékenykedett), ám a gárda meglehetősen simán, az utolsó helyen végezve búcsúzott a Premier League-től, és azóta a klub szurkolóinak nem sok örömben volt részük. Többször még a második vonalban való bennmaradást is csak az utolsó pillanatban vívta ki a csapat, így feljutásról még csak nem is álmodhattak a Palace-hívek.

Így volt ez az előző idényben is, hiszen decemberben az együttes még a 21. pozícióban tanyázott a 24 tagú Division One-ban, ám akkor kezdődött a csoda: a vezetőség leváltotta a trénert, Curtis Flemingset, a helyére pedig Iain Dowie érkezett, akinek vezérletével a gárda egyszer csak szárnyalni kezdett, az utolsó fordulóban becsúszott az osztályozót érő hatodik helyre, és ha már ott volt, akkor meg is nyerte a playoffot.

Nem csoda, hogy az elnökség egyik első dolga az volt a nyáron, hogy meghosszabbította a szakvezető szerződését: Dowie, aki korábban az Oldham Athleticnél dolgozott, négyéves kontraktust írt alá. "Véleményem szerint az ország egyik legjobb, ha nem a legjobb edzője dolgozik nálunk, akinek hatalmas ambíciói vannak. Most már csak arra van szükség, hogy Iain a megfelelő körülmények között a megfelelő játékosokkal dolgozhasson, és ennek megteremtése az én feladatom" - jelentette ki a Crystal Palace elnöke, Simon Jordan, de a jelek azt mutatják, hogy utóbbi egyelőre nem sikerült.

Pedig új igazolásokban nem volt hiány a klub háza táján, összesen nyolc focista érkezett a Selhurst Parkba a nyáron, miközben csupán négyen mentek el. A távozók között csak egy meghatározó játékos volt: a szélső, Julian Gray már egy évvel korábban is eligazolt volna, de akkor még egyetlen csapat sem igazolta le, most viszont a rájátszásban nyújtott remek teljesítményének, na meg lejáró szerződésének köszönhetően gyorsan megegyezett a Birmingham Cityvel. Ő, akárcsak a többi távozó, ingyen vált meg a klubtól, ám a Palace így is viszonylag sokat költött az új játékosokra, hiszen a londoniak összesen közel 5,5 millió fontért vásároltak a nyáron.

Egyetlen eurót sem kellett fizetni Király Gáborért, akinek lejárt a szerződése a Hertha BSC-nél, ám egyelőre nem a magyar hálóőr számít első számú portásnak a csapatnál: ezt a pozíciót a skót Dundee FC-től félmillió fontért megvett argentin kapus, Julián Speroni tölti be. Szintén ingyen érkezett a Luton Town védője, Emmerson Boyce, a többi labdarúgóért azonban már fizetni kellett valamennyit. Érdekesség, hogy a legolcsóbb az a játékos volt, aki a legnevesebb egyesületből érkezett: a Borussia Mönchengladbach ugyanis már potom 300 ezer fontért hajlandó volt megválni finn szélsőjétől, Jonas Kolkkától. A vételárat tekintve őt a sorban a Fulham FC-től szerződtetett bekk, Mark Hudson követi, aki 550 ezer fontba került.

Az MTK magyar csatára, Torghelle Sándor viszont már felfér a dobogóra a maga 750 ezer fontos vételárával, a válogatott labdarúgó hosszas huzavona után írt alá a londoniakhoz. Kétszer ennyit fizettek ki viszont a Southampton FC védőjéért, Fitz Hallért, aki tehát másfél millió fontba került.

A bajnokság kezdetén a fent felsorolt új szerzemények álltak Dowie rendelkezésére, és a Norwich City ellen találkozón Király kivételével mindannyian ott is voltak a kezdő tizenegyben, vagyis összesen hat friss igazolás lépett pályára a Kanárik ellen. Az idegenben elért döntetlen mindenesetre bizakodásra adott okot, azonban a folytatás már nem volt ilyen jó: a hazai debütálás az Everton FC ellen vereséggel zárult, mint ahogyan az ezt követően lejátszott két összecsapás is.

Pedig időközben még egy focista érkezett; a csatársort megerősítendő kétmillió fontot adtak az ecuadori Iván Kaviedesért, aki pályafutása során már az olasz és a spanyol élvonalban is megfordult, kevés sikerrel. Egy nappal az átigazolás időszak lezárása előtt ráadásul Dowie további erősítéseket szorgalmazott, és nem is akármilyen focistákra vetett szemet, hiszen az FC Internazionale két dél-amerikai labdarúgóját, az argentin Kily Gonzálezt és az uruguayi Gonzalo Sorondót nézte ki magának.