Vágólapra másolva!
A francia bajnokságban tovább folytatódott a kiscsapatok remeklése, miközben a PSG még mindig nyeretlennek mondhatja magát. Oroszországban két rangadót is rendeztek a hét végén, amelyek eredményei azt mutatják, hogy az aranyért folytatott küzdelemben a Zenit és a CSZKA maradt versenyben. Svájcban az FC Basel gólzáporos győzelmet aratott a Grasshoppers elleni rangadón, a 8-1-es eredmény a Szöcskék történetének legsúlyosabb hazai vereségét jelentette.

A gall pontvadászatban egyelőre továbbra is a "kiscsapatok" uralkodnak, hiszen az első négy helyen azonos pontszámmal álló együttesek közül csupán az Olympique Lyont tartották előzetesen bajnokesélyesnek. A másik három 11 pontos gárda jó szereplése abszolút meglepetésnek számít, a Toulouse, a Metz és a Bastia drukkerei maguk sem számítottak ilyen jó kezdésre.

Az előbb felsorolt három együttes közül a Metz csak egy döntetlenre volt képes a hét végén, pedig közel hetven percen keresztül emberelőnyben játszhatott a Girondins Bordeaux ellen. A metziek így rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően lecsúsztak az első helyről, oda az Ajacciót 3-1-re legyőző Toulouse került.

Hogy Korzikán ne búslakodjanak a szurkolók, arról a Bastia gondoskodott, amely az Auxerre elleni 1-0-s győzelmével szintén csatlakozott az élbolyhoz. A 11 pontosok táborát a Lyon teszi teljessé, a címvédő ezúttal idegenben nyert a Rennes ellen, egy rendkívül izgalmas találkozón. A lyoniaknál bemutatkozott a frissen igazolt Sylvain Wiltord, de egy másik új szerzemény, a brazil Nilmar volt a főszereplő: a csatárt az utolsó negyedórára cserélték be, de ez is elég volt neki ahhoz, hogy kétszer betaláljon - a hazaiak szépítő találatát egy másik brazil, a szintén most debütáló Dudu Cearense érte el.

Az előzetesen fő bajnoki esélyesnek tartott Paris Saint-Germian eközben tovább bukdácsol, a fővárosiak még mindig várnak az első győzelmükre, miután a hét végén kínkeservesen mentettek pontot az újonc Istres ellen. A hazaiak közvetlenül a kezdő sípszó után megszerezték a vezetést, amit aztán foggal-körömmel őriztek. A PSG végül a második félidő közepén tudott egyenlíteni tizenegyesből, de az öt forduló alatt megszerzett három pontra nem lehet büszke a klub.

Az előző szezon ezüstérmese, az AS Monaco viszont jön fölfelé, a nagyhercegség csapata ezúttal a Strasbourg ellen gyűjtötte be a három pontot, és itt is eredményes volt egy debütáns, jelesül a Barcelonától kölcsönkapott argentin Javier Saviola.

Az önálló orosz bajnokság létrejötte óta mindössze egyszer fordult elő, hogy nem moszkvai csapat végzett az élen, de most úgy tűnik, hogy a fővárosi együttesek 1995 óta tartó győzelmi sorozata megszakadhat, hiszen jelenleg a Zenit Szankt-Petyerszburg áll az az első helyen. A szentpéterváriak fő riválisa a CSZKA Moszkva lehet, amely a hét végén derbit nyert a Szpartak ellen, de a Zenit is egy rangadón gyűjtötte be a három pontot.

A címvédő CSZKA a keddi BL-mérkőzésre való tekintettel már pénteken pályára lépett, ellenfele pedig a szebb napokat is látott Szpartak volt, amely pár éve még egyeduralkodónak számított az orosz labdarúgásban, de jelenleg csak stabil középcsapat. A Szpartaknál ezen a meccsen mutatkozott be a kispadon az új szakvezető, Aleksandr Starkovs, akit a lett válogatott éléről jól ismerhetünk - a tréner az év végéig kettős szerepkörben dolgozik majd.

Starkovs ugyan egyetlen edzés után ült le a kispadra, de láthatóan felrázta az együttest, amely jól állta a sarat esélyesebbnek tartott ellenfelével szemben. A CSZKA az első félidőben ugyan vezetést szerzett a cseh Jiri Jarosík fejesével, de a Szpartak egy hasonló találattal a szerb Goran Vidics révén gyorsan kiegyenlített. Kevéssel a szünet előtt aztán a vendégek szenegáli védője, Kebe megkapta második sárga lapját, így aztán a Szpartaknak a máodik félidőt emberhátrányban kellett végigjátszania, ám úgy tűnt, hogy ennek ellenére meg tudja őrizni a döntetlent. A CSZKA gőzerővel támadott, de egészen az utolsó előtti percig ez nem vezetett eredményre; ekkor azonban a szünetben pályára küldött horvát csatár, Ivica Olic megszerezte a három pontot érő találatot.

A moszkvaiak ezzel a győzelemmel az élre ugrottak, de a szombati rangadó eredményétől is függött, hogy megőrzik-e az első helyet. Ekkor ugyanis a forduló előtti listavezető Zenit Szankt-Petyerszburg a második helyen álló Krilja Szovjetov Szamara otthonába látogatott, és nyilvánvaló volt, hogy a vesztes fél jelentős hátrányba kerülhet az aranyért folytatott küzdelemben.

A szamarai Metallurg stadionban 35 ezren látták, amint a két gárda remek iramú mérkőzést vív egymással, de a helyi drukkereknek nem sok örömük volt a meccsben: az első félidőben ugyanis a góllövőlista élén álló Andrej Karjaka tizenegyest hibázott (csúnyán a kapu mellé lőtt), a második félidőben pedig a szintén a gólkirályi címre hajtó Alekszandr Kerzsakov a hálóba bombázott egy szabadrúgást, és a győzelem így a Zenité lett. A szentpéterváriak ennek köszönhetően visszavették a vezetést a tabellán, és előnyük két pont a CSZKA előtt, míg a Krilja Szovjetov visszacsúszott a negyedik pozícióba.