Vágólapra másolva!

O'Leary gazdaságossá tette a Villát

Az Aston Villa hívei maguk sem számítottak olyan jó eredményre az elmúlt szezonban, mint amilyen végül összejött a birminghamieknek: a csapat a hatodik helyen végzett, és csak rosszabb gólaránya miatt maradt le a nemzetközi szereplésről. Mindezt a jelenlegi idényben szinte lehetetlen lesz felülmúlni, ám annyi bizonyos, hogy David O'Leary vezetésével a klub sokkal gazdaságosabban működik, mint az elmúlt években.

Az Aston Villa a kilencvenes évek második felében masszív középcsapatnak számított, amely közvetlenül az élmezőny mögött szerepelt. A szurkolók azonban ezzel sem voltak elégedettek, és elsősorban az egyesület elnökét, Doug Ellist tették felelőssé azért, hogy a gárda nem tud igazán kiemelkedőt nyújtani, mondván, Ellis nem elég ambiciózus, és nem teremti meg a kellő anyagi hátteret a szakvezetők számára.

Ezzel együtt a klubnak voltak sztárigazolásai (elég, ha csak Juan Pablo Angelre gondolunk, akinek vételára 2001-ben 14 millió euró volt), de ezek egy-két kivételtől eltekintve kudarcot vallottak. A mélypontot a 2002-2003-as idény jelentette, amikor a Villa Graham Taylorral a kispadon a 16. helyen végzett, és kis híján kiesett. O'Leary Taylor után érkezett, és valósággal csodát tett, hiszen bár a klub továbbra sem költött milliókat, mégis sikerült összeraknia egy remek csapatot, amely kiválóan teljesített. Ráadásul emellett racionalizálta a túlságosan is nagyra duzzadt keretet, megvált a csillagászati fizetéssel rendelkező, ám gyengén futballozó játékosoktól, és több saját nevelésű ifjoncot is beépített a gárdába.

Hétfői eredmény:
Charlton - Southampton 0-0


A csapat magja tehát együtt maradt, ugyanakkor O'Leary is tisztában volt azzal, hogy némi erősítésre szüksége van, ha tartani akarja a lépést a többi élvonalbeli klubbal. Noha az előző idényben talán a védelem volt a legbiztosabb csapatrész, az első és egyben a legdrágább új szerzemény a hátsó alakzatba érkezett Martin Laursen személyében, akiért 4,5 millió eurót fizettek az AC Milannak. A dán bekk a szokásoknak megfelelően négyéves szerződést írt alá. Ezt követően jó ideig senki sem érkezett a klubhoz, mígnem kevéssel a bajnokság kezdete előtt a birminghamiek megszerezték a Chelsea FC csatárát, Carlton Cole-t, aki az előző idényt a Charlton Athleticben töltötte kölcsönjátékosként, és most hasonló kondíciókkal igazolt a Villa Parkba.

A bajnoki rajton még csak ők voltak az új szerzemények, és a Southampton FC elleni hazai bajnokin mindketten a kezdő tizenegyben kaptak helyet, sőt, Cole rögtön góllal mutatkozott be, az Aston Villa pedig 2-0-s győzelmet aratott. A West Bromwich Albion elleni idegenbeli 1-1-es döntetlen is viszonylag jó eredménynek számított, ellenben a Charlton Athletictől kapott 3-0-s zakó már kevésbé.

Időközben azért újabb két futballista érkezett a csapathoz, akik azonban az első négy összecsapás egyikén sem léptek pályára. Mindkét focistát Franciaországból szerezte be a klub: a cseh védőt, Václav Drobnyt az RC Strasbourg adta kölcsön a szezon végéig, míg a középpályás Mathieu Bersont az FC Nantes-tól vették meg 2,9 millió euróért. Őt egyébként az egész nyáron próbálta megszerezni O'Leary, de a Kanárik csak az utolsó pillanatban mentek bele a transzferbe. Velük valamelyest bővült a még így is szűknek nevezhető játékoskeret, és a szakvezetőnek több választási lehetősége lesz a csapat összeállításakor. Igaz, Bersonnak nehéz lesz bekerülnie a kezdők közé, hiszen posztján, a középső középpályás szerepkörében Thomas Hitzlsperger és Grant McCann eddig egyetlen másodpercet sem hagyott ki.