Vágólapra másolva!
A német sajtó még szombaton is kiemelt terjedelemben foglalkozik a csütörtöki UTE-VfB Stuttgart UEFA-kupa-mérkőzés 52. percében súlyosan megsérült Kevin Kuranyi esetével. A 22 éves német válogatott csatár Nagy Gábor belépője következtében bokaszalag-szakadást szenvedett, amelynek gyógyulási ideje - a tüzetes vizsgálatok megállapítása szerint - négy hét. A svábok nemcsak Nagy - szerintük - kirívóan durva szabálytalansága miatt dühösek, hanem azért is, mert az óriási fájdalmak között fekvő Kurányit csak 50 perc elteltével szállította kórházba a mentő.

A Bild cikkében (melynek címe: A Kuranyi-dráma) az áll, hogy az Újpest vezetői állítólag arra hivatkoztak, hogy egy mentőautónak mindig a helyszínen rendelkezésre kell állnia, ám ha Kuranyit azonnal elszállították volna, akkor ez lehetetlen lett volna. Ezért kellett várni addig, amíg a másik kocsi megérkezett.

"A németek állítása megfelel a valóságnak, azzal a kiegészítéssel, hogy a magyar kormányrendelet tízezer főnyi nézősereg esetén nem egy, hanem két mentőautó állandó, folyamatos jelenlétét írja elő. Csütörtökön több mint tízezren voltak kint a Szusza Ferenc stadionban, ezért két mentőkocsi állt a stadion bejáratánál" - mondta az [origo]-nak Sallói István, az UTE FC ügyvezető igazgatója.

- Nem is egy, hanem kettő? Ez így még abszurdabbnak tűnik.
- Meglehet, csakhogy a kormányrendelet egyértelműen kimondja: csakis életveszély esetén hagyhatja el a helyszínt az egyik mentőkocsi addig, amíg a harmadik jármű meg nem érkezik. Sajnos, tény, hogy ötven percet vett igénybe a harmadik kocsi megérkezése... De Kuranyi sérülésének kezelése szempontjából - ami utólag sem minősíthető életveszélyesnek - ennek nem igazán volt jelentősége.

- Mi a véleménye Nagy Gábor súlyos sérülést okozó belépőjéről?
- Nem csoda, hogy a holland bíró nem fújt szabálytalanságot. Gábor becsúszott, és a fenekével ráesett Kuranyi bal bokájára, miután előbb a labdát rúgta el. Többször is megnéztem az eset videofelvételét.

- Készséggel elhiszem önnek, de nem túl sok a véletlen eset az utóbbi időben? A minap a zágrábi Eb-selejtező után a horvátok sérelmezték a mieink durva játékát, csütörtökön a Millwall otthonában a Ferencvárosra is panaszkodtak az angolok.
- Sajnos, ez is igaz. Rendre ütemkésében vannak a magyar futballisták, mivel egy fokozattal lassabban játsszák ezt a játékot, mint a külföldiek. Ezért rendszerint már nem a labdát, hanem csak az ellenfél lábát találják el. Ehhez járul az esetek jelentős részében a sikertelenség miatti frusztráció. Szándékosságot azonban kár lenne feltételezni.

Visszatérve Kuranyi sérüléséhez: pénteken előbb Bad Cannstattban komputeres tomográf-, majd Sindelfingenben mágneses rezonanciavizsgálatot (MRI) hajtottak végre a csatár bal lábán, s bokaszalag-szakadást állapítottak meg. A gyógyulási idő négy hét, s további egy hónap, mire a német góllövőlista éllovasa visszanyeri formáját. Így természetesen a szombati, berlini, Hertha BSC elleni bajnokin sem játszhat, miként az október 9-i, teheráni, Irán-Németország válogatott mérkőzésen sem.

Ch. Gáll András