Vágólapra másolva!
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának francia menedzsere arra gyanakszik, hogy számos európai élklubnál bevett gyakorlat a játékosok teljesítményének fokozása tiltott eszközökkel, egészen konkréten EPO-val.

Wenger azt állítja, a csapat újonnan szerződtetett játékosain végzett tesztek egyértelműen bizonyítják, hogy az illetők korábban a vér hemoglobinszintjét emelő, gyakorlatilag a magaslati edzőtáborozást kiváltó eryhthropoietin (EPO) nevű szert szedték. Meglehet, tudtukon kívül, de szedték, mielőtt az Ágyúsokhoz csatlakoztak volna, hangsúlyozza Wenger.

"Nem is egy, a közelmúltban igazolt játékosunk vörösvértest-száma abnormálisan magas volt. Ennek csak egyetlen magyarázata lehet, legalábbis orvosaink ezt állítják" - jelentette ki Wenger, aki azonban tartózkodott attól, hogy konkrétan is megnevezze az EPO-szedéssel gyanúsított játékosokat.

"Ezek a vizsgálati eredmények mindenesetre elgondolkodtatják az embert" - fűzte hozzá sokat sejtetően az Arsenal menedzsere. Az EPO fokozza a vér oxigénfelvevő- és szállító képességét, s ekként a játékos teljesítményét is. "Vannak egyesületek, amelyek úgy doppingolják játékosaikat, hogy azok nem is sejtik az igazságot" - folytatta Wenger.

"Azt mondják a sportolónak, hogy csak vitamint fecskendeznek be neki, közben pedig doppingolják." Wenger mindezt egy brüsszeli szimpóziumon mondta el, melynek témája a futball szerepe volt az európai integráció elmélyítésében.

Ch. Gáll András