Vágólapra másolva!
Nem botlottak a magyar csoport favoritjai a világbajnoki selejtezőkön, a bolgárok 4-1-re verték Máltát, míg a svédek Izlandon győztek ugyanilyen arányban. A további mérkőzéseken a  portugálok hetet rúgtak az oroszoknak, a dánok tíz emberrel ikszeltek a törökök ellen, a mostanság gyengélkedő franciák győztek Cipruson, az olaszok gólgazdag találkozón verték a fehéroroszokat, a spanyolok pedig nem bírtak a litvánokkal Vilniusban.

A bolgárok gólkülönbség-javításra készültek Málta ellen, azonban a 11. percben beleköptek a levesükbe, Mifsud révén ugyanis a vendégcsapat került előnybe. Fél órába telt, mire a hazaiak feléledtek, aztán négy perc alatt sikerült fordítani, Berbatov az első félidő végén, Janev a második elején talált be, helyreállítva a világ rendjét. A Leverkusen légiósa aztán duplázott, a végén Jankov gólja pedig már a ráadás volt a hidegben is kilátogató szurkolóknak.

A svédek sem borogatták a papírformát, ráadásul már az első félidőben nyomatékosították, hogy nem barátkozni jöttek Izlandra, 45 perc alatt összesen négyszer ünnepelhettek. Larsson ezúttal kétszer nyújtogathatta a nyelvét (a kopasz csatárnak ez a sajátos gólöröme), de Allbäck és Wilhelmsson is hozzátette a magáét. Gudjohnsen aztán szépített, de ez csak apró tapasz lehetett a mély sebekre, amiket az elején összeszedtek az izlandiak.

A cseheknél is csatár vitte a prímet, a Dortmund óriása, Jan Koller is kétszer csengetett az örményeknek, a kettő között pedig klubtársa Rosicky is beköszönt, így lett fölényes a csehek győzelme. Andorra történelmi sikert aratott, a miniállam nemzeti tizenegye a hétvégén a hollandok ellen döntetlenező macedónokat kapta el a spanyol másodosztályú Elche színeit erősítő Bernaus bombájával, és ezzel először nyert tétmérkőzést. Tombolt is mind a kétszáz néző, aki helyet foglalt az Estadio Comunal lelátóján.

Az Amsterdam Arenában jóval többen voltak, el is hallgatott a nézősereg holland fele, amikor Tainio a 14. percben a finneket juttatta előnyhőz. Aztán a szakértők által a kispadra kívánt Sneijder visszavágott az őt kritizálóknak, egyben példát mutatott az eltiltását letöltő Van Nistelrooynak, aki rögtön kettőt lőtt, hogy ne legyen nagy baj.

Az albánok két zakó után ismét győztek, miután 1-0-val abszolválták a kazah túrát, az ukránok nem hagytak sikerélményt a grúzoknak, a dánok pedig akár örülhetnek is a törökök elleni reminek, mivel Grönkjaer kiállítása miatt (lekönyökölte ellenfelét) több mint hatvan percet emberhátrányban játszottak. Liechtenstein nagyon beindult, azok után, hogy múlt héten megtréfálták Portugáliát, ezúttal Luxemburgot oktatták, a 3. csoport balti derbijén pedig döntetlen született.

A hétvégi játéknap után mindenki a portugálokon mulatott, akik egy kétfás előnyt képesek voltak leadni Liechtenstein ellen. Most ráadásul az az orosz csapat látogatott a luzitánokhoz, akik az Eb óta revánsra vágytak, akkor ugyanis 2-0-ra kikaptak a házigazdától, és Ovcsinnyikov kapust jogtalanul állította ki a bíró. Erre a portugálok valósággal lemészárolták az oroszokat, 7-1 lett a vége, még a csereként beszálló Petit is kétszer bevette Malafejev hálóját, ennyit a visszavágásról.

Az írek és a franciák szombaton nem bírtak egymással, most mindkét alakulat könnyű feladat előtt állt, hiszen Feröer-szigetek és Ciprus várt rájuk. Dublinban Robbie Keane volt a nap hőse, a galloknál pedig Wiltord és Henry fogadhatta a gratulációkat.

Az angolok nem bakiztak Bakuban, ahol a mérkőzés előtt felavatták Tofik Bahramov partjelző szobrát, aki viszont könnyen lehet, hogy hibázott, amikor az 1966-os világbajnokság döntőjében Geoff Hurst lécről levágódó lövése után gólt jelzett. A németek azóta sem rajonganak érte, hazájában viszont legenda lett, az angolok pedig csak a kezdősípszóig nosztalgiáztak, és Owen fejesgóljával elhozták a három pontot.

A lengyelek és a walesiek az első játékrészben nem találták a kapu felé vezető utat, majd a szünet után beindult a gólgyártás, amiből végül a polákok jöttek ki jobban, akik ismét a hajrában nyertek, mint legutóbb az osztrákok ellen. A sógoroknak a futball íratlan szabálya szerint győzni kellett volna Észak-Írországban, hiszen, ha egy csapat háromszor talál be idegenben, annak elégnek kell lennie. Hogy ez nem így történt, arról egy Stuart Elliott nevű fiatalember tehet, aki az utolsó percben egalizált.

A norvégok a skótok után a szlovénokat is megregulázták, akik nem tudták megismételni az olaszok ellen nyújtott teljesítményt, így lógó orral és egy háromgólos vereséggel térhettek haza Oslóból. A skótok ugyan pontot szereztek Moldovában, ám lehet, hogy ez a döntetlen is kevés lesz Berti Vogtsnak, hogy megtartsa az állását, ugyanis a német tréner nem túl népszerű Skóciában mostanság, és ezen a chisinaui eredmény sem javított, sőt.

Az olasz válogatottra sokszor mondják, hogy unalmas találkozókat játszik, nos, a fehéroroszok elleni mérkőzésre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy álmosító lett volna. Volt itt megismételtetett büntető (Totti mindkettőt beverte), távoli bombagól (Romascsenko ágyúzott Buffon mögé), pazarul elvégzett szabadrúgás (Totti és Romascsenko is úgy rúgta, ahogy a focisuliban tanítják), no meg temérdek helyzet mindkét oldalon, és bizony Buffon védései is kellettek ahhoz, hogy meglegyen az olasz diadal.

Szerbiában sem a játékosokat, sem a szurkolókat nem veszélyeztette infarktus, hiszen San Marino volt az ellenfél, azért a 35. percig tartotta magát a kiscsapat, majd egy ötössel a zsákban távozhattak Belgrádból. A spanyol drukkerek ugyanakkor csalódottan vehetik tudomásul, hogy hiába volt a második félidőben egyszerre a pályán Raul, Reyes, Tamudo, Torres és Luque, a litvánok nem ijedtek meg a nevektől, és kihúztak egy gól nélküli döntetlent Vilniusban.

1. csoport:
Andorra - Macedónia 1-0 (0-0)
gól:
Bernaus (60.)

Örményország - Csehország 0-3 (0-2)
gól:
Koller (3., 76.), Rosicky (30.)

Hollandia - Finnország 3-1 (2-1)
gól:
Sneijder (39.), Van Nistelrooy (41., 63.), illetve Tainio (14.)

2. csoport:
Kazahsztán - Albánia 0-1 (0-0)
gól:
Bushaj (60.)

Ukrajna - Grúzia 2-0 (1-0)
gól:
Bjelik (12.), Sevcsenko (82.)

Dánia - Törökország 1-1 (1-0)
gól:
Tomasson (27. 11-esből), illetve Nihat (59.)
kiállítva: Grönkjaer (30.)

3. csoport:
Lettország - Észtország 2-2 (0-0)
gól:
Astafjevs (54.), Laizans (82.), illetve Oper (72.), Teever (79.)

Luxemburg - Liechtenstein 0-4 (0-2)
gól:
Ma. Stocklasa (41.), Burgmeier (44., 85.), M. Frick (57., 11-esből)

Portugália - Oroszország 7-1 (3-0)
gól:
Pauleta (26.), Cristiano Ronaldo (39., 69.), Deco (45.), Simao Sabrosa (83.), Petit (89., 90.), illetve Arsavin (81.)

4. csoport:
Írország - Feröer-szigetek 2-0 (2-0)
gól: Rob. Keane (14., 11-esből, 33.)

Ciprus - Franciaország 0-2 (0-1)
gól: Wiltord (38.), Henry (71.)

5. csoport:
Norvégia - Szlovénia 3-0 (1-0)
gól:
Carew (7.), Pedersen (59.), Odegaard (89.)

Moldova - Skócia 1-1 (1-1)
gól:
Dadu (28.), illetve Thomson (31.)

Olaszország - Fehéroroszország 4-3 (2-0)
gól:
Totti (27., 11-esből, 74.), De Rossi (32.), Gilardino (86.), illetve Romascsenko (54., 88.), Buliga (77.)
kiállítva: Jaskovics (92.)

6. csoport:
Azerbajdzsán - Anglia 0-1 (0-1)
gól:
Owen (22.)

Wales - Lengyelország 2-3 (0-0)
gól:
Earnshaw (55.), Hartson (90.), illetve Frankowski (72.), Zurawski (82.), Krzynowek (85.)

Észak-Írország - Ausztria 3-3 (1-1)
gól:
Healy (35.), Murdock (60.), Elliott (90.), illetve Schopp (14., 72.), Mayrleb (61.)

7. csoport:
Szerbia-Montenegró - San Marino 5-0 (2-0)
gól:
Milosevic (35.), Stankovic (45., 50.), Koroman (52.), Vukic (69.)

Litvánia - Spanyolország 0-0

8. csoport:
Bulgária - Málta 4-1 (1-1)
gól:
Berbatov (43., 56.), Janev (47.), Jankov (87.), illetve Mifsud (11.)

Izland - Svédország 1-4 (0-4)
gól:
Gudjohnsen (66.), illetve Larsson (23., 38.), Allbäck (27.), Wilhelmsson (44.)