Vágólapra másolva!
A világbajnoki selejtezők után ismét a topligák kerülnek előtérbe a hétvégén. Olaszországban az első és a második helyezett csap össze Torinóban, Angliában az Aston Villa ellen lehet meg az Arsenal negyvenkilencedik veretlen mérkőzése, a spanyoloknál a barcelonai derbi ígérkezik a legpikánsabb párosításnak, míg a Bundesligában négy rangadóra is sor kerül, amelyek közül a Stuttgart-Dortmund összecsapás emelkedik ki.

Az olasz bajnokság hatodik fordulójának legnagyobb rangadóját Torinóban rendezik, ahol a Juventus az idény eddigi meglepetéscsapatát, a Messinát fogadja. A Zebráknál a csatárposzt jelenti a legnagyobb problémát, mivel Del Piero és Trezeguet is sérült, így várhatóan Ibrahimovic és Zalayeta rohamozza majd a szíciliaiak kapuját, akiknél Mamede, Fusco és Rafael hiányzik majd. A két gárda legutoljára 1965-ben játszott egymással, akkor a Juve 1-0-ra nyert.

A bajnok Milan szintén egy jól szereplő újonchoz, a Cagliarihoz utazik, és komoly túra elé néz, mivel a szárdok eddig nem hibáztak hazai pályán. A Cagliari a válogatott Esposito nélkül fogadja a milánóiakat, akiknél Crespo és Stam sérülés, Ambrosini eltiltás miatt nem tarthat a társakkal. Négy éve kerültek szembe hasonló párosításban a felek, akkor gól nélküli döntetlen született.

A Chievo eddig várakozáson felül teljesít, de a Lazio is csak egy ponttal van lemaradva a veronaiak mögött, így jó mérkőzésre van kilátás. A Sasoknál Peruzzi, Simone Inzaghi és Cesar sem egészséges, de még így is a rómaiak tűnnek esélyesebbnek.

A másik fővárosi klub kispadján az épp a Chievónál remek eredményeket elérő Luigi del Neri első győzelmére készül, ehhez nem kell mást tennie a Farkasoknak, mint elhozni a három pontot a sereghajtó Livorno otthonából. A Livornoból túl sokat kivett a Milan elleni bravúr, mert azóta csak egy Atalanta elleni döntetlenre futotta, most a Protti, Lucarelli csatárduóban, és a Roma hátvédsorának gyengélkedésében bízhatnak, mert tavaly huszonhét forduló alatt kaptak ennyi gólt Panucciék, mint most az első ötben.

Az Inter az előző két szezonban kikapott odahaza az Udinésétől, és 6 pont hátrányban van a Juventussal szemben, úgyhogy újabb botlást nem engedhetnek meg maguknak a kék-feketék, akiknek soraiból hiányozni fog Gamarra, Martins és Kily Gonzalez. Az Udinésénél Pizarro és Iaquinta révén két, támadófeladatokkal ellátott játékos bajlódik sérüléssel, így Spalletti mester valószínűleg ezúttal az iksznek is örülne.

A további mérkőzések közül a Lecce-Palermo déli derbi emelkedik ki, hiszen mindkét brigád előkelő helyet foglal el a táblázaton, a vendégek ráadásul veretlenül várják a leccei összecsapást.