Vágólapra másolva!
Sir Bobby Robsont megkereste az angol Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion együttese, s jó esély van rá, hogy a 71 éves tréner lesz az utódja a kedden menesztett Gary Megsonnak.

Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion három döntetlennel kezdte a Premier League idei szezonját, ám ezt követően nem felfelé, hanem lefelé indult meg az együttes. Az újonccsapatnak mindössze egyszer sikerült eddig - épp Gera vezérletével - nyernie a 8. fordulóban a Bolton ellen. Az egyetlen sikert követően azonban újra visszaesett a gárda, hiszen a kiesési rangadón nem bírta legyőzni hazai pályán a Norwich Cityt, majd - a hét végi, 10. fordulóban - a szakemberek által az első osztály leggyengébb csapatának tartott Crystal Palace 3-0-ra kiütötte a birminghami gárdát.

Ezt követően a WBA trénere kijelentette, hogy semmiképpen nem kívánja meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését, ám a vezetőség úgy döntött, nem vár addig, s kedden menesztette Gary Megsont.

A Sky Sports információ szerint a 20 csapatos Premier League-ben jelenleg 8 ponttal és 8-16-os gólkülönbséggel 16. helyezett együttes új szakvezetője a Newcastle idény közben elküldött rutinos trénere, Sir Bobby Robson lesz.

Wenger hosszabbított
Arséne Wenger vezetőedző 2008-ig szerződést hosszabbított az Arsenal labdarúgócsapatával. A francia tréner 1996-ban igazolt a londoniakhoz, 1998-ban, 2002-ben és 2004-ben bajnokságot nyert. Ezen kívül 3 FA-kupa-diadal (1998, 2002, 2003) fűződik Wenger nevéhez. "Mindig is egyértelmű volt a szándékom, hosszabbítani akartam, mert imádom ezt a klubot. Boldog vagyok Londonban" - jelentette ki Wenger. (MTI)


A BBC szerint Gerard Houllier, Glenn Hoddle, Gordon Strachan, John Gregory és Micky Adams is esélyes a West Brom kispadjára, de ha Bobby Robsont szerződtetik az angolok, az egykori szövetségi kapitány csak az idény végéig kap lehetőséget a bizonyításra. Az Angliában nagy köztiszteletnek örvendő Sir Bobbynak Portugáliában, az FC Porto trénereként Lipcsei Péter is a játékosa volt, a szintén ferencvárosi illetőségű Gera Zoltán lehet tehát a mester második magyar tanítványa.

A WBA kirúgott edzőjét, Gary Megsont egyébiránt a Manchester City szívesen látná a jelenlegi szakvezető Kevin Keegan helyén, ám a The Independent szerint a váltásra csak jövő nyáron kerülhet sor.